Kezdőlap Gazdaság Orbán főtanácsadója: hatalmas lakossági tartalék mozdulhat meg
No menu items!

Orbán főtanácsadója: hatalmas lakossági tartalék mozdulhat meg

Nagy Márton. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A pandémia alatt a lakosság megtakarítási rátája akár a 11 százalékot is elérhette, ami a válság előttinél közel 30 százalékkal magasabb. A békeidőkhöz képest ez éves szinten 500-700 milliárd forintos többletmegtakarítást is jelenthet – mondta Nagy Márton, miniszterelnöki főtanácsadó a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Kiemelte, hogy a lakosság – kényszerből és a nagyobb óvatosság miatt – a szuperlikvid eszközök, mint a készpénz és a látra szóló bankbetét felé fordult. Míg 2019 végén a látra szóló betétek állománya közel 7000 milliárd forint és a készpénz 5000 milliárd forint volt, most az előbbi 9000 milliárd forintot, az utóbbi pedig 6000 milliárd forintot mutat. A szuperlikvid eszközök állománya tehát 25 százalékkal, 12 000 milliárd forintról 15 000 milliárdra emelkedett.

Elmondta, a legnagyobb kérdés, hogy ez a szuperlikvid állomány mikor és milyen mértékben mozdul meg.

Áprilisban, a lezárások feloldásával és a gazdaság újraindításával, a fogyasztás is megélénkült. Az éttermekben és a kiskereskedelmi üzletekben már érezhetően többet költenek az emberek, mint a válság előtt. A szórakozásnak, a szabadidő szolgáltatásoknak és a turizmusnak azonban kell még egy-két hónap a helyreálláshoz – közölte a főtanácsadó.

Hozzátette, a lakosság nemcsak fogyasztásra költheti a pénzét, átcsoportosíthat a pénzügyi és reál megtakarítások között. Márciusban a lakás adásvételek száma megközelítette a havi 16 ezret, ami az elmúlt 10 év legmagasabb értéke. Emiatt az új lakásépítések piaca is felpörög – közölte.

Kiemelte, hogy az idei kiugró gazdasági aktivitás másik forrása a fogyasztás mellett a beruházás lesz. A 2021-2022 évi költségvetés jelentős gazdaságfejlesztési célokat tűzött ki maga elé. Fontos, hogy az idei átmeneti év után a gazdaság újra beruházás által vezérelt legyen. Minden területen a vállalatoknak, a családoknak és az államnak is újra a fejlesztésekre, a versenyképesség növelésre kell fókuszálnia – húzta alá.

Hangsúlyozta, hogy idén a gazdaság sikeres újraindítása a második negyedévben 10 százalék feletti, a harmadik és negyedik negyedévben pedig 6-7 százalék közötti gazdasági növekedést hozhat,

így a teljes évi GDP 5 százalékkal bővülhet.

Ezzel elérhetjük és helyreállíthatjuk a 2019 végi gazdasági teljesítményünket” – mondta, és úgy vélte, 2022-ben ennél is magasabb, 6 százalékos növekedés prognosztizálható.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fehérvári ősz gasztro élményekkel fűszerezve

Az Albatrosz Repülő Egyesület szervezésében megvalósuló repülőnap azonban idén sem csak a repülés szerelmeseinek kínál programokat

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 
Hirdetés

Hírek

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.