Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Kutatás. A munkavállalók fele kész átképezni magát
No menu items!

Kutatás. A munkavállalók fele kész átképezni magát

Illusztráció/kép forrása: Eduline/Stiller Ákos

A magyar munkavállalók csaknem fele mondta a világjárvány alatt azt, hogy bármikor kész átképezni magát és egy teljesen más területen elhelyezkedni – derül ki a Boston Consulting Group (BCG), a The Network és annak magyar partnere, a Profession.hu közös, globális tanulmányából.

A tavaly október és december között végzett felmérés eredményei szerint globálisan a válaszadók 36 százalékának munkájára volt negatív hatással a világjárvány – ez leginkább csökkentett munkaidő, illetve elbocsátások formájában jelentkezett. Magyarországon ez az arány 32 százalék volt, éppen annyi mint Finnországban és Szerbiában. A listán Magyarországot megelőzi  Svájc – 34 százalékkal -, utána pedig Törökország következik 31 százalékkal.

A magyar válaszadók 49 százaléka úgy nyilatkozott a pandémia közepette, hogy mindenképpen nyitott az átképzésre.

További 47 százalékuk is azt mondta, hogy amennyiben ez feltétlen szükséges volna az állása megtartásához, akkor hajlandó lenne rá. Összehasonlításképpen, a globális átlag 68 százalék és 28 százalék volt ugyanezekben a kérdésekben.

A magyar válaszadók közül a turizmusban és a vendéglátásban dolgozók mellett a kereskedelemben, egészségügyben, telekommunikációban és a pénzügyi szektorokban dolgozók több mint fele mondta azt, hogy mindenképpen nyitott az átképzésre.

A globális átlagtól eltérően gazdasági visszaesés Magyarországon nemcsak a fiatal, de a 60 év feletti korosztályokat, valamint a kevésbé képzett mellett a legmagasabb végzettségű munkavállalókat is sújtotta. Az elbocsátások és a csökkentett munkaidő köztudottan a turizmusban és a vendéglátásban dolgozókat (87 százalékukat) érintette leginkább, de a kereskedelem, a média, a professzionális szolgáltatások, valamint a pénzügy, az energiaipar, és a közigazgatás területét sem kímélték a felmérés eredményei alapján.

Globálisan és Magyarországon is a digitális és az informatikai szektor vezeti a lehetséges következő karrierállomások listáját – valószínűleg az ezen a területeken folyamatosan megnyíló lehetőségek és az általában magas jövedelmek miatt. Az irodai és szervezéssel járó munkákat, mint például a marketinget és az emberi erőforrások területet szintén vonzó karrierlépésnek vélik a válaszadók, annak köszönhetően, hogy ezekre a területekre könnyebbnek tűnik a váltás.

A globális felmérés adatfelvétele 2020 októbere és decembere között zajlott, 208 807 résztvevővel a világ 190 országából. A felmérésben 1100 magyar munkavállaló vett részt, ebből 26 százalék alapfokú diplomával, további 49 százalék pedig felsőfokú diplomával rendelkezett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...