Hirdetés
Kezdőlap Agrár Új KAP - Nagy István: a támogatási rendszert kellene továbbfejleszteni
No menu items!

Új KAP – Nagy István: a támogatási rendszert kellene továbbfejleszteni

Agrárminiszter: a környezet- és klímavédelmi ambíciók túlzott emelése versenyképességi áldozattal járna. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az Európai Unió közös agrárpolitikájáról folyó tárgyalásokon meg kell védeni a tavaly kialakított tanácsi álláspont több, magyar szempontból fontos elemét, így például a kisgazdaságok vetésforgóra és nem termő területekre vonatkozó követelmények alóli mentesítését, az öntözési szabályokra vonatkozó rugalmasságot vagy a termeléshez kötött támogatásokat – jelentette ki az agrárminiszter.

Nagy István a Világgazdaságnak adott interjúban elmondta: “a legnehezebb feladat egyértelműen az, hogy megtaláljuk, hol húzódik az a kompromisszum, amely egyensúlyt teremt a környezeti, gazdasági és szociális értelemben vett fenntarthatósági célkitűzések között“. Az egyik központi kérdés az, hogy az uniós tagállamoknak mekkora forrást kell az új zöldintézkedésre, az úgynevezett agroökológiai alapprogramra fordítaniuk – tette hozzá.

Hangoztatta, hogy a tárgyalások során képviselt magyar álláspont következetesen olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek célja egy végrehajtható, kiszámíthatóan működő, tervezhető, valódi szubszidiaritást – a döntéseket az érdekeltekhez lehető legközelebb álló szinten kell meghozni -, és egyszerűsítést lehetővé tevő közösségi szabályozás elfogadása volt, így csökkentve a gazdálkodók és az államháztartás pénzügyi kockázatait.

A “szakmai tartalom szempontjából magyar részről a jelenlegi támogatási rendszer észszerű továbbfejlesztésében látnánk a reform valódi értelmét” – jelentette ki az agrárminiszter.

A magyar álláspont kulcsfontosságú elemei között a bizonyos szintű jövedelembiztonságot nyújtó alaptámogatás mellett olyan célzott támogatási lehetőségek továbbvitele szerepel, mint a fiatal gazdák támogatása vagy az érzékeny ágazatok számára kiemelt jelentőségű termeléshez kötött támogatások.

Nagy István elmondása szerint Magyarország fontos célja az is, hogy “a kis területen, 10 hektár alatt gazdálkodó termelőkre megkülönböztetett figyelem jusson, ideértve a kellő rugalmassággal továbbfejleszthető kistermelői támogatást, a minél egyszerűbb ellenőrzési szabályokat, valamint az életszerű gazdálkodást lehetővé tévő alapelőírásokat. Ilyen például a már említett, a 10 hektár alatti gazdaságok mentesítése a vetésforgóra és nem termő területek kijelölésére vonatkozó követelmények alól.

A vidékfejlesztésben prioritás, hogy az öntözési beruházások támogathatóságára vonatkozó – jelenleg a magyar megítélés szerint indokolatlanul szigorú – szabályok rugalmasabbá váljanak, továbbra is adható legyen a kisüzemek átalánytámogatása, valamint a termelői együttműködések, termelői csoportok esetében ne csak az új együttműködések támogatására legyen lehetőség, hanem a már jól működő meglévőkére is.

A miniszter úgy vélte, hogy a környezet- és klímavédelmi ambíciók túlzott vagy túlságosan nagy léptékű emelése versenyképességi áldozattal járna a világpiaci versenyben, ami végül az uniós mezőgazdasági termelés visszaesését okozhatná. Az így kieső termékek helyébe ráadásul olyan importtermékek érkeznének, amelyek előállítása nem az EU által előírt szigorú szabályok betartása mellett történt. “Így végső soron sem a termelők, sem pedig a fogyasztók érdekei nem érvényesülnének” – emelte ki.

Nagy István elmondta azt is, hogy számításaik szerint a kormány 2021 őszén tudja benyújtani a brüsszeli bizottságnak a közös agrárpolitikához kötődő magyar stratégiai terv első változatát, és ha az előfeltételek teljesülnek, nem lesz akadálya a 2023. január 1-jei indulásnak.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.