Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág A 4iG megvásárolhatja a DIGI magyarországi vállalatcsoportját
No menu items!

A 4iG megvásárolhatja a DIGI magyarországi vállalatcsoportját

Előzetes megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS konzorcium tulajdonában lévő DIGI Csoport magyar érdekeltségeinek a megvásárlásáról – közölte a 4iG.

Így a 4iG tulajdonába kerülhet a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft. és leányvállalatai, az Invitel Zrt. és az I TV Zrt.

A 4iG szerint DIGI az egyik vezető távközlési szolgáltató Magyarországon, amelynek megszerzése jól illeszkedne a 4iG telekommunikációs piacon bejelentett növekedési terveibe, illetve az Antenna Hungáriával tervezett nemzeti távközlési platform létrehozásába.

A Budapesti és a Bukaresti Értéktőzsde honlapján bejelentett ügylettel a 4iG 100 százalékos tulajdont szerezne Magyarország vezető telekommunikációs és médiaszolgáltató vállalatcsoportjában.

A tervezett tranzakció a társaságok átvilágítását, a végleges adásvételi szerződés aláírását és a szükséges hatósági eljárásokat követően szeptember végéig zárulhat – közölték.

A 23 éves tapasztalattal és széles körű szolgáltatási portfólióval rendelkező DIGI csoport Magyarország egyik vezető távközlési vállalata. A kábeltévé, a vezetékes internet és adattovábbítás, a mobil távközlés, a vezetékes telefon, valamint a DTH (Direct to Home) műholdas szolgáltatások piacán is jelen van. A DIGI országszerte több mint 1,1 millió előfizetőt szolgál ki, akik több mint 2,5 millió forintos bevételhez juttatják a céget. Az üzemeltetett hálózatok többsége fejlett száloptikás technológián alapul. Az NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) adatai alapján a DIGI a 2. legnagyobb szereplő az előfizetéses televízió, a szélessávú internet, illetve a vezetékes hangszolgáltatók piacán.

A DIGI csoportnak Magyarországon több mint 3 ezer dolgozója van. Tavaly a konszolidált árbevétele 70 milliárd forint volt, korrigált EBITDA-ja (pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti eredmény) pedig elérte a 19 milliárd forintot. A DIGI-nek 61, míg leányvállalatának, az Invitelnek további 16 ügyfélszolgálati irodája működik magyar nagyvárosokban.

Jászai Gellért

“Hatalmas lépést jelenthet majd a 4iG-nek az akvizíció sikeres lezárása, amellyel egy új stratégiai iparágban szerezhetünk meghatározó pozíciót. Az Antenna Hungáriával közösen tervezett nemzeti távközlési platform létrehozásában fontos szerepet szánunk a DIGI-nek, amellyel új fejezetet nyithatunk a hazai telekommunikációs piacon” – hangsúlyozta Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója a közleményben.

Hozzátette: a csoport a legmodernebb technológiákat használja a földi műsorszórás, az optikai jeltovábbítás és a szélessávú internetes, valamint a vezetékes hangszolgáltatások területén is. A DIGI jelentős potenciállal rendelkezik a mobiltávközlési piacon, emellett az informatikai igények kiszolgálásában és közös szolgáltatások fejlesztésében is komoly szinergiák, illetve további növekedési lehetőségek vannak – vélekedett.

Serghei Bulgac, az RCS & RDS S.A. vezérigazgatója elmondta: folyamatosan elemzik a nemzetközi jelenlétüket, illetve vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Ezek alapján úgy látják, hogy megfelelő feltételek mellett mindkét fél stratégiájában fontos továbblépési lehetőséget jelenthet az ügylet. Reményét fejezte ki, hogy eredményesen zárhatják a 4iG-vel a tranzakciót.

A sikeres akvizícióval a 4iG a legnagyobb hazai műsorszolgáltatók, szélessávú internetes, valamint vezetékes és mobiltelefon szolgáltatást nyújtó nagyvállalatok közé léphet. A tulajdonszerzés jól illeszkedne a 4iG és az Antenna Hungária közösen bejelentett expanziós terveibe, amelyet tavaly indítottak útjára az első magyar kereskedelmi műhold pályára állítását célzó, állami és magántőke együttműködésével létrehozott CarpathiaSat megalapításával, illetve a műholdas távközlési szolgáltatások területén piacvezető Hungaro DigiTel többségi tulajdonának megszerzésére irányuló tranzakciókkal – közölték.

Az RCS & RDS konzorcium Románia egyik legnagyobb vállalatcsoportja, amely a holland bejegyzésű és 2017 óta a bukaresti tőzsdén is jelen lévő Digi Communications N.V. leányvállalata. Az RCS & RDS DIGI márkanév alatt műholdas és kábeltelevízió-, szélessávú internet, valamint vezetékes telefon és mobil szolgáltatásokat nyújt Romániában, vezető szerepet tölt be a vezetékes internet és a kereskedelmi televízió szegmensben, és konvergens vezetékes-mobil szolgáltatóként működik Magyarországon és Spanyolországban, valamint mobil virtuális hálózati szolgáltatóként Olaszországban. A DIGI számos televízió és rádiócsatornát üzemeltet Kelet-Európában. A DIGI Csoport 1998 óta van jelen Magyarországon.

A 4iG Nyrt. a magyar informatikai és IKT (infokommunikációs technológiai) piac egyik meghatározó vállalatcsoportja. A 4iG több mint 25 éve van jelen az iparági és iparágfüggetlen innovatív technológiák területén, folyamatosan bővíti szolgáltatásait, szakemberállományát és portfólióját. A társaság széles spektrumú megoldásszállítóként az informatika mellett jelentős érdekeltségekkel rendelkezik a műholdas távközlés, az UAV-technológiák (pilóta nélküli légi járművek fejlesztése, alkalmazása), az integrált vállalatirányítási, valamint folyamatmenedzsment rendszerek, továbbá az adatközpont-építés és üzemeltetés területein is. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalatcsoport legnagyobb befektetője Jászai Gellért, aki vagyonkezelő társaságán és alapkezelőjén keresztül a 4iG Nyrt. részvényeinek 61,79 százalékát tulajdonolja.

Tavaly a 4iG adózott eredménye 21 százalékkal 3,4 milliárd forintra nőtt. Az IFRS (nemzetközi pénzügyi beszámolási szabályok) szerinti konszolidált értékesítési árbevétel 57,3 milliárd forint volt, ami 39 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az EBITDA 24 százalékos növekedéssel 5,05 milliárd forint lett. A 4iG részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Egy éven belül a legmagasabb értékük 716 forint, a legalacsonyabb 365,5 forint volt.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.