A bankszektor elemi érdeke, hogy maximálisan támogassa ügyfeleit, valamint a Magyar Nemzeti Bankot és a kormányt annak érdekében, hogy a gazdaság működése mielőbb visszatérjen a normál kerékvágásba – mondta Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség újonnan megválasztott elnöke.
A 2020-2023 időszakra megválasztott elnök kifejtette: a koronavírus nemcsak társadalmi és szociális változásokat hozott, tömegeket terelve át a távmunkára, az online oktatásra vagy éppen a digitális megoldások, például a digitális pénzügyi szolgáltatások igénybevételére, de a gazdasági kapcsolatokat is átírja.
A világ nem lesz ugyanolyan, mint a vírus előtt volt, ami önmagában óriási esélyt jelenthet a kelet-közép-európai régiónak. Az ellátási láncokban az ár mellett most már a földrajzi távolság is döntő lesz, fokozódik a regionalizáció, amelyből Kelet-Közép-Európa győztesként kerülhet ki – mondta.
Kiemelte: a kormány és az MNB intézkedéseivel elkerülhető a 2008-as gazdasági visszaeséshez hasonló krízis. “A közgazdasági alapok stabilak, az államháztartási hiány moderált, a bankszektor stabil, a gazdaság növekedése március elejéig robusztus volt, mindez bizakodásra ad okot” – fejtette ki. A mostani krízis teljesen más állapotban találta a bankszektort is, és nem csak azért, mert tavaly is eredményes évet zártak a pénzintézetek.
Ennél fontosabb, hogy 2008-ban a pénzügyi válság idején a hitel/betét mutató 152 százalék volt, most azonban a kihelyezett összegek értéke szignifikánsan alatta van a betétállományának.
Ez 2019-ben 75 százalékon állt, vagyis a pénzintézeti szektor nem függ a külföldi refinanszírozástól, képes a betétek fedezetéből hitelt adni, vagy állampapírt vásárolni – így is segítve a gazdaság növekedését – húzta alá.
Mindeközben az összes lakossági hitel forintosítása megtörtént, jelentősen javult a fizetési fegyelem, és csökkent a nem teljesítő hitelek aránya. Ez így együtt mind támogatja a szektor stabilitását, kedvező alapot teremt a gazdasági fejlesztésekhez – összegezte Jelasity Radován.
Kitért arra is, hogy az elért eredményekkel mindeközben a magyar bankszektor sereghajtóból a régió éllovasává vált. A tőkeerő jelentősen nőtt, mert az elmúlt évek nyereségeit a tulajdonosok nem vették ki, hanem visszaforgatták a bankszektor fejlesztéseibe. Ez idő alatt ráadásul a pénzintézetek nemcsak részben finanszírozták a devizahitelek jól időzített forintosítását, hanem sikeresen menedzselték a folyamatot, amivel a teljes magyar gazdaság sokkal jobb helyzetből nézett szembe az új válsággal.
“A kormányzat, az MNB és a szektor együttműködése olyan előremutató termékeket hozott létre, mint a Babaváró hitel vagy a Növekedési hitelprogram (Nhp), amelynek legújabb konstrukciója, az Nhp hajrá az első tapasztalatok szerint a korábbiaknál is népszerűbb lehet” – sorolta. A közös erőfeszítések nyomán pedig létrejöhetett az azonnali fizetési rendszer, amely éppen a koronavírus-válság idején segítette hatékonyan a digitális pénzügyi átállást – hangsúlyozta.
Az elnök szerint a bankszektor felkészültségét mutatja a törlesztési moratórium kezelése is, hiszen a magyar pénzintézetek, igazi bravúrt bemutatva, tulajdonképpen egyetlen nap alatt a teljes magyar GDP egyharmadának megfelelő hitelállomány tőke- és kamattörlesztését függesztették fel. “A szektor teljes támogatását adta a kormányzat veszélyhelyzeti intézkedéseihez, holott csak a moratórium maga mintegy 30 milliárdos veszteséget okoz a bankoknak” – mondta.