Kezdőlap Ingatlan A BMW-gyár megemelheti a debreceni ingatlanárakat
No menu items!

A BMW-gyár megemelheti a debreceni ingatlanárakat

A következő egy év alatt mintegy 5-7 százalékos emelkedés várható a debreceni lakáspiacon a BMW korábban bejelentett helyi beruházása miatt, de az igazi árrobbanás az üzem megnyitása előtti 3 hónapban várható, amikor már elindul a próbatermelés és a munkavállalók számára lakást kell találni, ami hosszabb távon is hat majd az albérletek árára – közölte a Házbank.hu virtuális ingatlaniroda.

Az elemzés szerint a debreceni lakáspiacon az elmúlt néhány hét alatt már mintegy 10 százalékos áremelkedést mértek.

Hasonló folyamat játszódott le korábban Győrben és Kecskeméten is a bejelentett és megvalósult autógyári beruházások hatására. Kecskeméten 2012-ben a lakások átlagos négyzetméterenkénti reális ára – amennyiért a lakást valóban el lehetett adni – 230 ezer forint volt, ami 2017 végére 282 ezer forintra, mára 305 ezer forintra nőtt. Az albérleti árak négyzetméterenként a 2010-es 1500 forintról 2017 végére 1850 forintra emelkedtek, idén augusztusban pedig elérték a 2000 forintot – áll az MTI-nek küldött közleményben.

Győrben öt év alatt, 234 ezer forintról, 2017-re 316 ezer forintra nőttek a reálárak, míg napjainkban meghaladják a 325 ezer forintot. Az albérleti árak szintén emelkedtek, igaz, nem ilyen nagy mértékben – a 2013-as 1830 forintról öt év alatt 2000 forintra, illetve napjainkban 2050 forintra – mivel Győrben már nyolc évvel ezelőtt is jelentős volt a kereslet – közölték.

Debrecenben a lakóingatlanok négyzetméter ára öt év alatt mintegy 20 ezer forinttal emelkedett, 2017 végén átlagosan 295 ezer forintért lehetett eladni egy négyzetmétert. Az albérlet árak – jelentős egyetemi város lévén – ennél markánsabban nőttek, 2017 végére meghaladták a 2000 forintot négyzetméterenként, szemben a 2010-es 1400 forinttal. Az árak azóta tovább nőttek és idén augusztusban már 2120 forintot tettek ki.

A közlemény idézi Kövesdi Marcellt, a Házbank.hu tulajdonos-ügyvezetőjét, aki elmondta, a debreceni lakáspiacon a bejelentés előtt négyzetméterenként 330-340 ezer forint volt az átlagár, majd a BMW-gyár építéséről nyilvánosságra hozott hír után emelkedett, a jobb helyeken lévő lakásoknál néhány nap alatt elérte a 340-350 ezer forintot, majd a 360-370 ezer forintot.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy nem árt az óvatosság, mivel a lakásokat ilyen helyzetekben a tulajdonosok automatikusan elkezdik túlárazni. Ebből pedig szerinte az következik, hogy a piaci árak néhány hónap múlva visszaesnek, igaz, a tapasztalatok szerint az árszínvonal mindenképpen magasabban áll meg, mint a beruházás bejelentése előtti időszakban volt.

Az ipari ingatlanokról közölte, itt nem várható jelentősebb emelkedés, mivel amikor egy multinacionális cég egy nagy beruházás bejelent egy országban, városban, már előtte kiválasztja a megfelelő nagyságú ipari területet, és azt valamilyen módon leköti nemcsak a saját, hanem a várható beszállítók területi igényeinek megfelelően is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás