Kezdőlap Cégvilág A bükki füvesember tette le a gyártóegység alapkövét
No menu items!

A bükki füvesember tette le a gyártóegység alapkövét

Új gyártóegység építésébe kezd a gyógynövényes készítményeket előállító bükkszentkereszti Pharmaherb Kft. annak érdekében, hogy a belföldi és az egyre növekvő külföldi igényeket is ki tudja elégíteni. A létesítmény alapkövét csütörtökön tették le a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.

Lopes-Szabó Zsuzsanna, a kft. ügyvezető tulajdonosa elmondta: az 585 négyzetméter alapterületű logisztikai központ első eleme annak a csaknem 400 millió forintos beruházásnak, amely a tervek szerint 2020-ra készül el, az új épületkomlexumban feldolgozó-, csomagoló üzem és irodák lesznek.

A beruházáshoz az Irinyi programban – 50 százalékos támogatottsággal – a kormány is hozzájárul, mivel a hátrányos helyzetű régióban “égetően szükséges” a helyi vállalkozások támogatása, amelyek munkalehetőséget nyújtanak a lakosságnak – tette hozzá.

Balról jobbra: Török Dezsõ, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyûlés elnöke, Lopes-Szabó Zsuzsa fitoterapeuta, a Györgytea Kft. ügyvezetõje, mellette édesapja, Szabó György gyógynövényszakértõ, a „bükki füvesember” és Jámbor Flórián polgármester. MTI Fotó: Komka Péter

A Pharmaherb Kft. teljes egészégben családi vállalkozás, amely eddig kizárólag önerőből fejlesztett. A község legnagyobb munkaadója és egyben adófizetője a Szabó György (a “bükki füvesember”) nevéhez fűződő vállalkozás, amely szinte csak helybélieket alkalmaz, jelenleg negyven embert, akiknek a száma a beruházás befejezése után 5-10-zel nőhet.

A beruházásra egyrészt azért volt szükség, hogy a növekvő belföldi igényeket ki tudják elégíteni, másrészt, hogy éljenek azokkal az export-lehetőségekkel, amelyeket az eddigi kapacitáshiány miatt vissza kellett utasítaniuk – mondta Lopes-Szabó Zsuzsanna az MTI beszámolója szerint.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.