Kezdőlap Pénzvilág A Fed-re várnak a befektetők
No menu items!

A Fed-re várnak a befektetők

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,45 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 72 768,53 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 4,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. az elemzője az MTI-nek elmondta, bizonytalan mozgás, kivárás jellemezte szerdán a tőzsdéket. A Budapesti Értéktőzsdén a pozitív nyitás után a nap folyamán negatív tartományban tartózkodott a BUX index, amely végül emelkedéssel tudott zárni, a forgalom azonban rendkívül alacsony volt. A vezető részvényekkel kapcsolatban nem érkeztek piacbefolyásoló vállalati hírek.

A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntő ülésének bejelentésére várnak, emiatt sokkal visszafogottabb piaci aktivitás, enyhén óvatos hozzáállás jellemezte a piacokat – mutatott rá az elemző.

A Mol 8 forinttal, 0,31 százalékkal 2630 forintra erősödött, 479,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,11 százalékkal 18 580 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,2 százalékkal 1024 forintra emelkedett, forgalma 66,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,09 százalékkal 10 710 forintra csökkent, a részvények forgalma 918,7 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6605,72 ponton zárt szerdán, ez 5,35 pontos, 0,08 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.