Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág A GMO-szója kiváltását fordított adózással szeretné segíteni az Agrárminisztérium
No menu items!

A GMO-szója kiváltását fordított adózással szeretné segíteni az Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium  – a gabonafélékhez hasonlóan – a fordított áfa bevezetését kezdeményezi a szójára vonatkozóan a Magyarországon megtermett GMO-mentes szója hazai felhasználásának elősegítése érdekében – mondta Nagy István agrárminiszter egy szakmai rendezvényen Homorúdon a szaktárca közleménye szerint.

Nagy István agrárminiszter

A GMO-mentes takarmányozás megteremtésével a magyar élelmiszeripar versenyképesebbé válhat, akár piacvezető pozícióba is kerülhet, és piacvédő szereppel is bírhat.

A tárca hosszú távú célja, hogy – különböző megoldásokat ötvözve – megszüntesse a GMO-szója-behozatalt, és az importfüggőséget hazai termesztésű takarmánynövényekkel váltsa ki. Ennek alapfeltétele, hogy megmaradjon az állattenyésztési ágazat versenyképessége – jelentette ki az agrárminiszter.

A fordított adózás azt jelenti, hogy az adót a termék vásárlója fizeti meg az állam részére, azaz a számlát az általános forgalmi  adó felszámítása nélkül állítják ki és az adót majd a vevőnek kell befizetnie az adóhatóságnak.

A tárca hangsúlyozza: történelmi jelentőségű diplomáciai siker, hogy magyar kezdeményezésre 14 uniós ország agrárminisztere írta alá 2017-ben az “Európai Szója Nyilatkozatot”. A megállapodás nagy előrelépés a GMO-mentes, fenntartható mezőgazdasági termelés felé, hosszú távon pedig rendkívül kedvező társadalmi, egészségügyi, valamint környezeti előnyökkel jár.

Az Európai Unió agrártámogatási rendszerének köszönhetően 2015-től a szója termőterülete 77 ezer hektárra nőtt Magyarországon. Ez az ötéves átlaghoz képest 89 százalékos növekedést jelent, és mintegy 150 ezer tonna termést eredményezett. Az Agrárminisztérium stratégiai célja a 100 ezer hektáros termőterület elérése stabil, hektáronként 2,5-3 tonnás hozammal. Ezzel ki lehet váltani a Dél-Amerikából származó GMO-s szójaimport felét – írják.

Szójaföld. A tárca stratégiai célja 100 ezer hektár. Az állattartókat GMO mentes takarmánnyal szeretnék ellátni

A magyar agrárgazdaság jövője a természeti értékeket nagy becsben tartó, fenntartható mezőgazdasági termelésben rejlik, amely jó minőségű, egészséges, biztonságos élelmiszereket állít elő a magyar családok és az exportpiacok számára – hangsúlyozta közleményében a tárca.

Az agrártárca a termelési kedvet elősegítő támogatási rendszer mellett új megoldásokat is keres a GMO-szója kiváltására. Így ösztönzi az alternatív fehérjenövények, az ipari melléktermékek, az új összetételű fehérjetakarmányok alkalmazását a takarmányreceptúrákban és takarmányozási technikákban, elősegíti a megfelelő termesztés- és feldolgozási technológiák kifejlesztését, továbbá támogatja a hazai GMO-mentes szójanemesítési programokat – ismerteti a tárca.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás