GMO-szennyezett, azaz génmódosított szójamagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) két megyében elvetve. A hatóság az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedett.
Ha szójáról beszélünk, nagy valószínűséggel génmódosított terményről folyik a diskurzus. Márpedig nem kis mennyiségről van szó. A mezőgazdasági termények harmada a takarmánynövény, a legelterjedtebb a szója. Élelmiszert és üzemanyagot is előállítanak belőle, valamint ipari termékek alapanyagoként is szolgál. A génmódosított fajták aránya 90 százalék felett van. A világ növekvő szójaéhsége miatt Brazíliában 15 év alatt 220 ezer négyzetkilométer őserdőből és szavannából lett termőterület.
Világszerte egyre több növényvédőszert alkalmaznak. Sokat tilt az EU. Amerikában és Kínában szinte mindegyik megengedett. Nem tilos azoknak az agrártermékeknek az európai importja sem, amelyek termesztéséhez nálunk tiltott, veszélyesként nyilvánított szereket használtak. Az importált takarmányok a legveszélyesebbek.
A halfogyasztás a ’70-es évek óta megháromszorozódott. Három milliárd ember fő tápláléka. Egyre nagyobb gond a farmokon tenyésztett halak, elsősorban a lazacok etetése. Egy német-holland konzorcium terméke áttörést hozhat. Iparilag előállított algaolaj lehet a lazacok fő tápanyaga. Amerikában algák helyett génmanipulált növényekből nyernék az értékes Omega-3 zsírsavat.
Az Európai Unió szójaimport-függőség kiváltásához szükség van a GMO-mentes fehérjetermesztés megfelelő ösztönzésére. Nagy István agrárminiszter erről Brüsszelben a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén beszélt.
Az élelmiszerbiztonság erősítésére büntetőjogi szabályozás kidolgozásáról határozott a kormány, amely egyetért azzal, hogy továbbra is kiemelten kell kezelni a mezőgazdasági termelés GMO-mentességét - jelent meg a Magyar Közlönyben.
Rendkívüli küldöttgyűlést hívott össze egyik alelnökének leváltására a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöksége. Értesülésünk szerint a személyi konfliktus hátterében GMO egyik újkeletű módszerének, a mutagenezis magyarországi bevezetéséről kialakult vita áll az esemény hátterében.
Mindösszesen egyetlen magyar cég használja a GMO mentességet bizonyító védjegyet, amelyet több mint fél éve vezetett be Fazekas Sándor, akkori agrárminiszter. Európában nem kötelező feltüntetni, ha génmódosított takarmánnyal táplált állatok húsát tartalmazó élelmiszereket tesznek a polcokra - itthon sem. A GMO mentességet garantáló védjegy nyújthatna tájékoztatást.
Akadnak kutatók, akik nem a méhekre veszélyes vegyszerek visszaszorításán, hanem a vegyszerálló méhek előállításán dolgoznak. A The Guardian szerzője egy fajta GMO méh előállítását sikerre vivő bázison is járt Németországban. A Helyi méhészek Frankenstein méhként emlegetik a génmanipulálással létrehozott szuper teremtményeket. Lehet, hogy az ember a legveszélyesebb a méhkolóniára?
Az austini Texasi Egyetem tanulmánya kimutatta, hogy a glifozát hatóanyagú gyomirtónak kitett méhek elveszítik hasznos bélbaktériumaik egy részét és érzékenyebbek lesznek a káros baktériumok okozta fertőzésekre - olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portálon.
Rossz hírű céget, a Monsantót olvasztja magába a Bayer, amely főleg aspirinjéről volt híres. A házassággal létrejött a világ legnagyobb gyógyszer és agrokémiai cége. Bayer neve elválaszthatatlanul összeforr a "GMO-s"Monsantoéval, amely világszerte a kémiát és a géntechnikát a középpontba állító agrártermelés, és a rákkeltő gyanúban álló glifozát tartalmú permetszerek szinonimája.
A GMO hatásairól, alkalmazásának áldásos vagy éppen drámai következményeiről szóló beszámolók ezrei keringenek a világhálón. A tudósok véleményét és a laikus gazdálkodók tapasztalatait összefoglaló linkekből gyűjtöttünk néhány általunk fontosabbnak tartottat az oldalra. Videókat és írott szövegeket.
A „GMO" (Genetically Modified Organisms röviden GMO) fogalom használatakor többnyire olyan transzgenikus lényekről beszélünk, amelyekbe más fajból származó géneket ültetnek be, tehát olyan génkombinációt hordozó élőlényt...
Az Agrárminisztérium a fordított áfa bevezetését kezdeményezi a szójára vonatkozóan a Magyarországon megtermett GMO-mentes szója hazai felhasználásának elősegítése érdekében - mondta Nagy István agrárminiszter.
Az Európai Bíróság a magyar álláspontot erősítette meg legutóbbi ítéletével, amikor kimondta, hogy Európai Unió GMO-kra vonatkozó szabályait kell alkalmazni a mutagenezis új technikáival létrehozott szervezetekre, mivel azokat is GMO-nak kell tekinteni - vélekedik a magyar agrárminiszter.
Már az USA-ban is kötelező lesz a génmódosított növények és élelmiszerek (GMO-k) megjelölése. Az új helyzet tovább segítheti a fogyasztók tisztánlátását. Magyarországot védzáradék védi
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt
A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt
A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat
A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált.
Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.
A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás
A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek