Kezdőlap Menedzser-Kihívások A hazai miniraktározás úttörője a fenntarthatóságra fókuszál
No menu items!

A hazai miniraktározás úttörője a fenntarthatóságra fókuszál

 Nemcsak zöld tanúsítványt kapott, környezetbarát beruházásának köszönhetően jelentős költségmegtakarítást is elkönyvelhetett a hazai miniraktározási piac úttörőjének számító Euro Mini Storage Hungária Kft. 

A környezetbarát, fenntartható megoldások ma már a logisztikai és a raktározási piacot is elérték. Egyrészt azért, mert a fenntarthatóság iránt elkötelezett megrendelők, a saját ESG jelentésük (környezeti, szociális, irányítási kritériumok) szempontjai miatt is egyre inkább olyan raktározási partnereket választanak, akik már az ESG szemlélet jegyében működnek. Másrészt azért, mert a zöld technológia energiatakarékosabb üzemelést teszi lehetővé, miközben a zöld trendek alkalmazása az ügyfélelégedettség növelése mellett igen gyors befektetésarányos megtérülést (ROI) biztosít a raktározásban.

Az, hogy a fenntarthatóság és a zöld technológiák alkalmazása több, mint egy szép gondolat és a versenyképesség javításával is együtt járhat, jól mutatja a hazai önkiszolgáló miniraktározási piac meghatározó cégének számító Euro Mini Storage Hungária Kft. példája. Amelynek önkiszolgáló raktárépületében a riasztórendszertől a beléptetőrendszerig, már az indulástól kezdve a legmodernebb technológiákat alkalmazták. Az elmúlt években pedig már az energiatakarékos üzemelést is előmozdítva, a fenntarthatóságra is egyre nagyobb figyelmet fordítanak a fejlesztések során.

Ennek jegyében adták át három éve azt az 50 Kw órás napelemes rendszert, amit az M5-ös autópálya bevezetőjénél található raktárépület tetejére telepítettek. Az energiaárrobbanás időszakában megvalósult beruházás eredményeként ma már az épület villamosenergia ellátásának 100 százalékát a napelem biztosítja, miközben az energiatakarékos LED-es világításra való átállással egy újabb lépés történt a fenntartható üzemelés felé. Forgács Krisztián ügyvezető igazgató a következő nagy lépésnek az elektromos töltőállomások felszerelését és az elektromos cégautók üzembeállítását nevezte, ami tovább csökkenti majd a vállalkozás környezeti lábnyomát.

Az Euro Mini Storage fenntarthatósági erőfeszítéseit ismerte el a brit Get2Zero Ltd. fenntarthatósági tanúsító cég, amely folyamatosan átfogó üvegházhatású gáz-kibocsátási vizsgálatot végez a vállalkozás budapesti telephelyén. Az eredmények alapján a Euro Mini Storage elnyerte a G2Z aranykategóriás szintjét azzal, hogy a szén-dioxid-kibocsátás 43,75%-os csökkentését érte el a bázisévhez képest, 2023. december 31-ig. Forgács Krisztián ennek kapcsán elmondta: cégük prémium minősítésű fenntarthatósági elismerése két szempontból is fontos eredmény: egyrészt visszaigazolja a zöld beruházásaik értelmét, másrészt azért, mert azok a megrendelők is hosszútávú partnerként tekintenek rájuk, akik a Magyarországon 2024-ben életbe lépett ESG törvény hatására is, már csak az ESG megfeleléssel rendelkező beszállítókkal, szolgáltatókkal kötnek szerződést.

Érsek M Zoltán

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Gurulóutat újít föl a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Zsebbevágó, titkos útitippek a Z(s)eppelintől

A nyári-őszi utazási szezon kapcsán a Z(s)eppelin Utazási Iroda...

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.
Hirdetés

Hírek

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...