Kezdőlap Mozaik A hazai szállítmányozásban is kopogtat az e-mobilitás
No menu items!

A hazai szállítmányozásban is kopogtat az e-mobilitás

Ágazati kutatás született az áruszállítás elektrifikációjának hazai lehetőségeiről, amelyből kiderül, hogy hazánkban az e-mobilitás a többség számára a személygépjárművek elektrifikációját jelenti, pedig a szállítmányozás területén is jelentős potenciál rejlik benne. Nem véletlen, hogy a nemzetközi szakkiállításokon egyre-másra mutatkoznak be a nagy gyártók e-kamionjai és e-furgonjai, Magyarországon viszont ezen a területen a piaci szerepek éppen csak kialakulóban vannak.

 

Egy most publikált, 150 céget felölelő kutatásból kiderül, hogy a hazai iparági szereplők maguk is úgy vélik, hogy az árufuvarozás zöldítése megkerülhetetlen, és ötéves távlatban növekedni fog az e-járművek aránya a magyar logisztikában. A részt vevő vállalatok emellett elkötelezettnek mondták magukat a fenntartható működés iránt: közülük minden második szabályozza is a CO2-kibocsátást, és többen alkalmaznak naperőművet a megújulóenergia-termeléshez. Azonban kevés információval és az átállást levezénylő emberierőforrás-hiánnyal rendelkeznek, így sokaknak jelen pillanatban csak pluszfeladatot jelentene a váltás, melynek gazdasági oldalról is meg kell térülnie.

Bár már vannak zöldkiszállítást vállaló logisztikai cégek, az érintett vállalatok zöme még kivár e fejlesztéssel. A következő néhány évben szinte biztosan nagy változásokat láthatunk majd, egyre több e-furgon fog megjelenni a városi áruszállítás terén. Ehhez a töltőinfrastruktúra fejlesztésére, annak hatékony üzemeltetésére, valamint kiszolgáló megoldásokra lesz nagyon hamar szüksége a vállalatoknak” – foglalta össze a kutatás fő tanulságait a felmérést végző Siemens Zrt. Smart Infrastructure üzletágának vezetője, Balasa Levente.

Állami támogatás adhat lendületet

A felmérésben részt vevő vállalatok közel tizede használ elektromos járműveket, ezek is főként a céges személyautó-állományban, az ügyintézőflottában vagy a telepen belüli árumozgatásban vannak jelen. A várható növekedést ugyanakkor jól jelzi, hogy a vállalatok 20 százalékának vannak az e-mobilitást érintő, határozott fejlesztési elképzelései, és közülük minden második cég már három éven belül tervezi a megvalósítást.

Erősíthetik az e-mobilitási fejlesztési terveket az állami támogatások. Azon vállalatok fele, akiknél az átállásnak pénzügyi akadályai vannak, azt nyilatkozták, hogy megfelelő támogatás elnyerése esetén megfontolnák a fejlesztést. Ennek nagyságát a rendszerkiépítési költség kétharmadában jelölték meg a válaszadók.

Középpontban a napenergia-felhasználás és a last-mile delivery

A fenntarthatósági vállalások mellett szintén motiválhatja a fejlesztésre a vállalatokat, hogy többen is arról számoltak be, hogy a naperőműveik által termelt és a közcélú hálózatra vissza nem tölthető villamos energiát nem tudják teljes mértékben kihasználni. Az e-töltőinfrastruktúra ebben jelenthetne előrelépést, különösen olyan technológiával párosítva, mint a mikrogrid.

A kutatás rámutatott, hogy az elektrifikáció elsődleges fókusza nem a hosszú távú, nehéz tömegű áruszállítás lesz. Jelenleg ugyanis a városi, tehát a gyakori megállást és újra elindulást igénylő, rövid távú szállítmányozásban a kifizetődőbb az e-haszonjárművek használata. Ráadásul a városok légszennyezettségét, zajterhelését is e szegmens karbonmentesítése javítaná.

Mi az, ami visszatart?

Legnagyobb visszatartó erőnek a megkérdezettek túlnyomó többsége a magas beruházási költségeket tartotta, amelyeket jellemzően nem tudnak beépíteni a szolgáltatásaik árazásába. Többnyire csak a multinacionális ügyfelekkel rendelkező cégeknél merül fel, hogy a partnerek akár többletköltséget is vállalnak, vállalnának a környezetkímélőbb fuvarozás érdekében, hiába elkötelezettek a hazai megrendelők a fenntarthatóság mellett.

Szintén elriaszthatják a vállalatokat a töltőinfrastruktúra-telepítés és -üzemeltetés technikai kihívásai, az üzemeltetési költségek alakulása. A megtérülési idő is kiemelten fontos a cégek döntéshozói számára.

A nyugat-európai piac gyors ütemű növekedése ezekre a kérdésekre is választ adhat, hiszen létezik és fejlesztik az e-kamion-töltési infrastruktúrát, terjednek a nagyteljesítményű töltők, egyre több logisztikai vállalat vet be e-haszonjárműveket, Ausztriában pedig már a nyilvánosság számára is elérhető az e-kamionok töltésére is alkalmas töltőpont.

A kutatást a Trend International Market Research Kft. végezte a Siemens Zrt. megbízásából 2024. augusztusában, mélyinterjúk és telefonos kérdőíves megkérdezés mellett, a hazai szállítmányozó cégek e-mobilitásban érintett döntéshozóinak bevonásával.

Fotó: Siemens

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az EKB 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette a három irányadó eurókamat szintjét.

Új támogatások segítik a dinamikusan fejlődő magyar húsmarhatartást

Az állattenyésztő ágazatok közül az elmúlt 25 évben a legnagyobb bővülést a húsmarha szektor produkálta. Az elmúlt időszakban a tenyészállatok iránt is kiemelkedő a kereslet – mondta Farkas Sándor miniszterhelyettes, a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének tagegyesületei és a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézet „Húsmarhatenyésztési Tanácskozás” című szakmai rendezvényén, csütörtökön, Gödöllőn.

Megjöttek a számok, több ezren már az első hónapban felvették a munkáshitelt

A tavalyi csúcsdöntések után erős maradt a lakosság hitelfelvétele 2025 elején is, ráadásul már nemcsak a lakáshitelt és a személyi kölcsönt vitték az igénylők, hanem több mint kétezer fiatal az új munkáshitelre is szinte azonnal lecsapott.

Megugrott az érdeklődés az állami támogatású konyhafelújítás iránt

Újabb rekordot döntött Magyarország legtöbb konyhabútort bemutató eseménye

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.