Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág A kerítés még nincs kolbászból, de nyereséges a Gyulahús
No menu items!

A kerítés még nincs kolbászból, de nyereséges a Gyulahús

Impozáns forgalomnövekedéssel ünnepelte a gyulai kolbászkészítés 150. évfordulóját a hat éve még a létért küzdő, 2018-ban pedig már hatmilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő, a város tulajdonában lévő Gyulahús Kft., amely a korábban a felszámolás sorsára jutott húskombinát termelését élesztette újjá.

A kívülállónak ez bizony kerítésnek látszik…

A gyulai nagyüzemi húsipar számára embert próbáló időszak volt a Gyulai Húskombinát 2012 végén, illetve 2013 elején zajló felszámolása. A bizonytalanságnak és ezzel az egyik legnagyobb múlttal rendelkező hazai húsüzem – 1868-ban jött létre Gyulán a vágóhíd -, munkakultúrájának, illetve a komoly szaktudással rendelkező dolgozók munkahelyének megmentésére végül Gyula Város önkormányzat tett pontot.

Hungarikum – egy új történet, ami tradíció lett

Azzal, hogy a kormány 1,8 milliárd forintos támogatásából megvásárolta az üzemet, a berendezéseket, valamint a márkát, ezután pedig a Gyulahús Kft. megalapításával – illetve további egymilliárd forintot, jegyzett tőkeként a cég rendelkezésére bocsátva -, egy új történetet kezdett a 2013-ban a hungarikumok közé választott Gyulai kolbász szülőföldjén.

Azt, hogy a helyi húsiparba a termelés, a munkahelyek és a tradíció megmentése érdekében beszálló Gyulai Önkormányzat hosszú távú befektetésként tekint a Gyulahúsra, az is igazolja, hogy a cég nyereségének – ami 2017-ben 305 millió forint volt -, jelenetős részét évről-évre visszaforgatja a cégbe. Nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy a Gyulahús folyamatosan korszerűsíteni tudja termelését.

A Gyulahús ügyvezető igazgatója, Daka Zsolt

A nulláról induló új cég ügyvezető igazgatója az a Daka Zsolt lett, akinek a húskombinát utolsó műszaki főmérnökeként nem kellett bemutatni a gyulai húsipari kultúrát, ahogy azt sem, mit jelent a város életében – munkáltatóként is – meghatározó vállalkozások közé tartozó cég, amely a munkavállalók bizalmát ugyan hamar visszanyerte, ám a piaci bizalom és vele a piaci részesedés visszaszerzése már sokkal több időt vett igénybe.

Az eredményeket látva azonban ma már egyre többen úgy érzik: a Gyulahús története is bekerülhet azok közé az üzleti jó példák közé, amelyek az állami segítséggel megmentett és sikeressé vált tradicionális hazai cégekről szólnak.

A Gyulahús a kezdetektől nyereségesen működik, közben megőrizte a több mint 300 dolgozó munkahelyét.

Az első év 3,8 milliárd forintos árbevételét 2017-re 5,7 milliárdra növelte, és az előzetes adatok szerint 2018-at várhatóan hatmilliárd forintot meghaladó forgalommal zárta. Daka Zsolt ügyvezető igazgató szerint ez az eredmény azt jelenti, hogy a felszámolásból megmentett cég hat év alatt több mint 50 százalékkal tudta növelni árbevételét.

A legendássá vált Gyulai kolbász mellett a szalámi a legnépszerűbb termékük, miközben idehaza a Gyulai májas is kiemelkedően népszerű.

A Gyulahús története maga is ‘hungarikum’ lehet

A külpiaci bizalom visszaszerzését igazolja, hogy miközben a bevétel legnagyobb részét adó belföldi értékesítés a piaci átlag fölött nőtt, a korábbi években stabilan 900 millió forint körüli exportot is 20 százalékkal tudták növelni.

Nem csak itthon “világhírű”

A külpiaci értékesítés legnagyobb része Nagy-Britanniába és Csehországba kerül, miközben egyre jobban teljesít a német piac is, ahol azt is pozitívumként értékelik, hogy a Gyulahús termékeinek számos hazai elismerése mellett a Gyulai Kézműves Vékony Kolbász két aranycsillagot kapott a világ egyik legelismertebb minősítő szervezete, a brüsszeli székhelyű The International Taste & Quality Institute (iTQi) tesztjén.

A gyulai fejlesztések (arra is ügyelnek, hogy az új termékek is beilleszthetők legyenek a táplálékallergiában szenvedők étrendjébe) és vele a piaci offenzíva, 2019-ben is folytatódik.

A hagyományt a legmodernebb technológiával ötvöző üzletpolitika keretében a kolbász- és szalámi gyártás ma is az eredeti, Stéberl-féle üzemben a hagyományos technológiák alkalmazásával történik, miközben a májas, a virsli és a felvágottak már a 2010-ben átalakított másik gyulai gyárban készülnek és indulnak világhódító útjukra.

Amit azért is érdemes a szó szoros értelmében venni, mert miközben a cég termékei már Hongkongban is megjelentek, a kínai piac felé is kacsintgató Gyulai márka 2018-ban már Japánban is bemutatkozott.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás