Kezdőlap Építőipar A kínaiak uralják a világ építőiparát
No menu items!

A kínaiak uralják a világ építőiparát

Kínai vállalatok vezetik az építőipari világranglistát, az éllovas közel 200 milliárd dollár forgalmat bonyolított tavaly. Az első nem kínai cég az ötödik helyre fért oda – derült ki a Deloitte felméréséből.

A világ száz legnagyobb építőipari vállalata 1,39 ezer milliárd dollár forgalmat termelt tavaly, tíz százalékkal többet mint 2017-ben. A száz legnagyobb építőipari vállalat forgalmának 41 százalékát a listára felkerült tíz kínai vállalat állította elő.

Az összforgalomból a második legnagyobb szeletet japán építőipari cégek hasították ki tavaly, 13 százalékosat. Az Egyesült Államok 9 százalékkal a harmadik, Franciaország 8 százalékkal a negyedik, Dél-Korea 8 százalékkal az ötödik lett.

Kína az építőiparban is elhúzott a világtól. Illusztráció: Reuters/Ammar Awad

Japánból 15 vállalat, az Egyesült Államokból 12, Kínából 10, Dél-Koreából 7, Franciaországból pedig 3 építőipari vállalat került fel a 100-as globális ranglistára.

A forgalmi ranglista élén négy kínai vállalat áll, a legnagyobb közülük, a China State Construction Engineering (CSCEC) 2018-ban 181,5 milliárd dollár fogalmat bonyolított. Az ötödik helyen a rangsorban a francia Vinci áll. A hatodik helyen ismét egy kínai cég következik, majd a hetediken a spanyol ACS, a nyolcadikon pedig a francia Bouygues. A kilencedik a japán Daiwa House Industry, a tízedik a dél-koreai Samsung C&T.

A legnagyobb piaci tőkeértékkel a francia Vinci rendelkezik, 49 milliárd dollárral, a második helyen a kínai CSCEC áll 34 milliárd dollárral.

Országonkénti összesítésben a legnagyobb piaci tőkeértékkel a kínai vállalatok rendelkeznek, a száz vállalat együttes értékének 21 százalékával. A japán cégek piaci tőkeértéke az összes 19 százaléka, az amerikai vállaltoké pedig 13 százalék.

Az építőipari vállalatok átlagosan bevételük 21 százalékát termelik ki külföldi projektekkel. Az európai cégeknél az átlag a bevétel 57 százaléka, az amerikai vállalatoknál pedig 24 százaléka. A külföldön kitermelt bevétel bruttó összegében európai cégek vezetik a ranglistát, az első öt helyet sorrendben az ACS, a Vinci, a Bouygues, a Strabag és a Skanska foglalja el. A hatodik és hetedik helyen kínai cégek állnak, a nyolcadikon egy amerikai, a kilencedik és tízedik helyen pedig dél-koreai cégek.

A Deloitte prognózisa szerint a világ építőiparának a forgalma az elkövetkező öt évben évi átlagban 3,6 százalékkal növekszik majd, a száz legnagyobb vállalat forgalma 2025-re eléri a 15 ezer milliárd dollárt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás