Kezdőlap Hírek A legtöbb egy százalék a mentőknek ment
No menu items!

A legtöbb egy százalék a mentőknek ment

Illusztráció: MTI/Mónus Márton

Idén az Országos Mentőszolgálat Alapítványnak ajánlották fel a legtöbben adójuk egy százalékát.

A Világgazdaság cikke szerint a koronavírus-járvány alatt indított tájékoztató kampánynak is köszönhető, hogy egy év alatt bő százmillió forinttal több felajánlás érkezett a mentőkhöz, amivel a leginkább támogatott szervezetté léptek elő a tavalyi harmadik helyük után.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint a Nemzeti tehetségprogram mellett csaknem 28 ezer civil kedvezményezett, valamint 114 egyház részesül az szja 1 százalékos felajánlásából 2020-ban.

A statisztikákból az is kitűnik azonban, hogy évről évre csökken a civil szervezeteket támogatók köre, miközben egyre többen jelölnek meg kedvezményezettként egyházakat: 2018 óta csaknem négyszázezerrel többen rendelkeztek valamilyen magyarországi vallási közösség javára. A civileknek 2015-ben 2,2 millióan ajánlották fel az 1 százalékot, idén már csak 1 millió 600 ezren.

Az adózók körében még mindig népszerűek a gyermekek fejlődését, gyógyítását, valamint az állatok védelmét szolgáló alapítványok, egyesületek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség a fővárosban

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség szerdán és csütörtökön a fővárosban; 63 vezetővel szemben intézkedtek

Devizapiac – Erősödött hétfő reggelre a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Mindenki fellélegezhet: megszületett a kereskedelmi béke az EU és az USA között

Az USA és az EU széles körű, 15 százalékos...

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.
Hirdetés

Hírek

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.