Kezdőlap Agrár A Magyar falu program négy új pályázata
No menu items!

A Magyar falu program négy új pályázata

Újabb négy pályázati felhívás jelent meg a kormany.hu oldalon a Magyar falu programban 16 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken sajtótájékoztatón a Győr-Moson-Sopron megyei Bősárkányban.

Gyopáros Alpár

Gyopáros Alpár elmondta, hogy önkormányzati tulajdonú utak felújítására nyolcmilliárd forint áll rendelkezésre az ötezer lélekszám alatti települések számára. Járda- és polgármesteri hivatalok felújítására két-kétmilliárd forint, falu- és tanyagondnoki szolgálat támogatására pedig 4 milliárd forint.

Valamennyi támogatás vissza nem térítendő, száz százalékos támogatási intenzitású hazai támogatásnak minősül – emelte ki.

Részletezte, hogy az önkormányzati tulajdonú útfelújításnál a pályázók közhasználatú parkoló felújításra és kialakításra is pályázhatnak, kerékpárutakat és hidakat renoválhatnak. Egy pályázó maximum harmincmillió forintig támogatható. A végső beadási határidő szeptember másodika.

Járdafelújítás anyagtámogatására maximum ötmillió forint nyerhető el, a végső beadási határidő augusztus 30.

A polgármesteri hivatalok fejlesztésére azon önkormányzatok is pályázhatnak, amelyeknél a hivatal több funkciót is ellát, például orvosi rendelő, vagy közösségi tér működik benne. A pályázat keretében külső és belső felújításra, átépítésre, bővítésre, korszerűsítésre, a hivatalhoz tartozó parkoló kialakítására, kizárólag az épület előtti járda építésére, vagy térkövezésére, valamint akadálymentesítésre lehet fordítani az elnyert összeget.

A támogatás mértéke helyi települési önkormányzatoknál, amelyek önálló hivatalt tartanak fenn, vagy közös önkormányzati hivatalnál  maximum 50 millió forint. Tagtelepülés esetében pedig 30 millió forint az elnyerhető összeg.

A pályázatok végső benyújtási határideje szeptember 12.

A falu- és tanyagondnoki szolgálat támogatása keretében településenként egy darab falu-, vagy tanyabusz cseréjére, vagy beszerzésére lesz lehetőség. A maximális támogatás mértéke 15 millió forint, a pályázat végső benyújtási határideje szeptember 30.

Gyopáros Alpár a meglévő buszok cseréjével kapcsolatban azt mondta, hogy arra kéri a leendő pályázókat, a használt járműveiket ajánlják fel egy határon túli magyar település számára. Ezeket a felajánlásokat a Miniszterelnökség fogja koordinálni.

Beszélt arról is, hogy a kormány megerősítette a falu – és tanyagondnoki szolgálatokat, mert egyrészt az éves 3,1 millió forintos állami támogatás mértéke 4,2 millió forintra emelkedik, másrészt 2020. január 1-től nemcsak a hatszáz fő alatti települések igényelhetik ezt az állami támogatást, hanem a 800 fő alatti települések, 2022. január 1-től pedig az 1200 fő alatti települések is.

Emlékeztetett, hogy eddig összesen 14 pályázati kiírás jelent meg a Magyar Falu Programban mintegy 49 milliárd forint értékben. A 14 felhívásból négy esetében már eredményt is hirdettek.

A kormánybiztos július 29-én hétfőn már bejelentett négy pályázati felhívást, amelyek egyházi és önkormányzati fenntartású temetők felújítására, óvodaudvarok fejlesztésére és közterület-karbantartási eszközök beszerzésére terjednek ki.

Gyopáros Alpár beszélt arról is: a program célja az, hogy a magyarországi falvak népességmegtartó ereje növekedjen és a vidéki életszínvonal folyamatosan javuljon. Ennek érdekében a pályázati felhívások megjelenése előtt több mint ötven helyszínen tárgyalt az ötezer lélekszám alatti települések vezetőivel, civil és egyházi szervezetek képviselőivel, hogy a valós igényekre reflektáljanak a pályázatok.

Szalay Imre

Szalay Imre Bősárkány polgármestere megerősítette a kormánybiztos szavait.  Elmondta, hogy ő maga is javasolta egy évvel ezelőtt az eszközbeszerzéses pályázatot, amelyet a héten hirdetett meg a Miniszterelnökség. Bősárkány a program keretében eddig két pályázatot nyújtott be, amelyekre nyertek támogatást.

A jövőben szeretnének pályázni még egyebek mellett temető fejlesztésre, útfejlesztésre, óvoda bővítésre és önkormányzati gépbeszerzésre is. A településnek óriási segítség a program száz százalékos támogatású intenzitású pályázataiban rejlő számos lehetőség – emelte ki.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás