Kezdőlap Agrár A magyar kivi- és fügetermesztést is támogatni szeretné a mezőgazdasági tárca
No menu items!

A magyar kivi- és fügetermesztést is támogatni szeretné a mezőgazdasági tárca

Az Agrárminisztérium lehetőséget lát a kivi és a füge magyarországi termesztésében, ezért kezdeményezi a mezőgazdasági támogatás kiterjesztését ezekre a terményekre az Európai Bizottságnál (EB) – közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára Becsehelyen.

Feldman Zsolt a legnagyobb magyarországi kiviültetvényben tett látogatásakor az MTI érdeklődésére elmondta:

 a tárca lehetőséget lát a kivi és a füge magyarországi termesztésében,

ezért kezdeményezte az EB-nél a termeléshez kötött, hektáralapú támogatás kiterjesztését. Ezen felül elindult ezen gyümölcsfajták ültetési szakmai feltételeinek kidolgozása, hogy telepítési támogatásra is lehetőség nyíljon.

A tervek szerint már a 2019-re vonatkozó támogatáskérelmek beadásakor jelezhetik igényüket a gazdálkodók a kivi- és a fügetermesztésre - tette hozzá az AM államtitkára.

Láthatóan komoly piaci igény van azokra a friss gyümölcsökre, amelyek nem messziről, tartósító eljárással eltarthatóvá tett formában érkeznek Magyarországra és árban is versenyképesek – mondta. Ezen felül a kivi- és fügeültetvények munkaerőigénye alacsonyabb sok más gyümölcskultúráénál, ezért is érdemes a gazdálkodóknak átgondolni ezt a lehetőséget ott, ahol megfelelőek a feltételek.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a térségi Mura Nemzeti Program miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a Magyarországon legnagyobbnak számító, hathektáros kiviültetvény egyfajta mintaprogram. Arra is példa, hogy a térség adottságait kihasználva, innovációval, új technológiákat alkalmazva miként lehet az elhagyott zártkerteket ismét termelésbe fogni, sőt importot kiváltani.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a Mura-program miniszteri biztosa (j) és Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezõgazdaságért felelõs államtitkára szedi a kivit
MTI Fotó: Varga György

Hozzátette: az agrártárcával egyeztetések kezdődtek arról, hogy miként lehet a kisebb ültetvények gazdáit támogatási forrásokhoz juttatni, és piacra segíteni, amire a közeli Nagyrécsén bogyósgyümölcsök termesztésére, feldolgozására és értékesítésére helyi gazdákból alakult termelői összefogás is példa lehet.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója az MTI kérdésére arról beszélt, hogy a klímaváltozás a mezőgazdaságban szükségessé teszi a technológiaváltást. Látható, hogy elsősorban Dél-Magyarországon olyan új növényfajták termesztésére nyílik lehetőség az egyre északabbra tolódó termesztési övezetek miatt, amelyekre néhány évtizede még nem volt példa.

Példaként említette, hogy a málnatermesztést ma már szinte nem lehet árnyékolás nélkül végezni Magyarországon, holott erre korábban nem volt szükség, miközben megjelentek új gyümölcsök, például a kivi vagy a füge. Mindez a változás szükségessé teszi a tudományos kutatásokat is, hiszen új irányokba kell mozdulnia a termelésnek.

A mintegy hathektáros kiviültetvény szakmai vezetője, Miklós Ákos Márton azt mondta: a tavalyihoz képest megduplázódott a zöld kiviből a termésmennyiség, ami idén meghaladja a 20 tonnát, de ezen felül a sárga vagy gold kiviből is 3-4 tonnás termésre számítanak. A nemrég kezdődött betakarítás előtt már hónapokkal elkelt a teljes termésmennyiség, az egyik nemzetközi áruházlánc magyarországi hálózata árusítja a becsehelyi eredetmegjelölésű kivit, de a jelenlegi termésmennyiség többszörösére is lenne igény.

Kitért arra is, hogy nemrég a Pannon Egyetem Georgikon Karának kutatói és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a becsehelyi birtokon folyó fügekísérlet fajtavizsgálatán vettek részt. A most 226-fajta fügével zajló kísérlet során keresik azokat a változatokat, amelyek a leginkább alkalmasak a magyarországi viszonyok közötti nagyüzemi termesztésre. Ezt segíti többek között a Miklós Ákos Márton által betelepített fügedarázs is, az alig egymilliméteres porzórovarnak köszönhetően ugyanis keményebb héjú és magasabb cukortartalmú a termés.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás