Kezdőlap Gazdaság A nyugdíj mellett dolgozó szakemberek jórésze befejezi a KATA kivezetésével
No menu items!

A nyugdíj mellett dolgozó szakemberek jórésze befejezi a KATA kivezetésével

A megkérdezett építőipari szakemberek 86 százalékát érinti valamilyen formában a kata átalakítása, többségüket hátrányosan. Szinte senki nem tud megfelelni az új szabályoknak, nagy a tanácstalanság. Szomorú következmény, hogy a nyugdíj mellett dolgozók egy része inkább szögre akasztja a szerszámot és befejezi a munkát – derült ki a Mapei Kft. 100 szakember megkérdezésével készült gyorsfelméréséből.

A megkérdezett építőipari szakemberek mindössze 8 százaléka tud katás maradni. Őket nem érinti a változás, mert eddig is csak magánszemélyeknek dolgoztak. A válaszadók 5 százalékát érinti pozitívan a kata változása, amitől a piac tisztulását várják.

Azonban a megkérdezett szakemberek többségét, 82 százalékukat hátrányosan érinti a változás, és nem csak a katázókat. Azok is hátrányt szenvednek, akik katás alvállalkozókkal dolgoztak, így közvetetten érinti őket a változás.

Véleményük szerint a kata átalakításának legfőbb hatása a fekete foglalkoztatás és a számla nélküli munka növekedése lesz, valamint emelkedni fognak a vállalási árak. Kisebb arányban számítanak szakemberhiányra, valamint tartanak attól, hogy nem lesz elég munka.

A szakemberek töredéke vár pozitív hatásokat, mint a piac tisztulását, hogy kevesebb lesz a kontár és egyenlőbb lesz az árképzés.

Markovich Béla

Tömeges problémáról van szó, sokakat érint a változás, ami átrendezi a piacot. Nagy a tanácstalanság és kapkodás a szakemberközösségben. így a legfontosabb most, a legjobb megoldások megtalálása. Igyekszünk információnyújtással és tájékoztatással minden segítséget megadni a szakembereknek” – mondta Markovich Béla.

Összességében a szakemberek 80 százaléka ítéli meg kedvezőtlenül a kata átalakítását, mert cégeknek nem lehet számlázni, mert úgy érzik nem hagytak időt a felkészülésre, valamint mert jelentősen nő az adó- és adminisztrációs teher.

A megkérdezett építőipari szakemberek mindössze 20 százaléka ítéli meg pozitívan a változásokat. Véleményük szerint a kata igazságtalan volt, aránytalanul keveset adóztak a katások, és többen visszaéltek vele.

Markovich Béla szerint a színlelt foglalkoztatás reális mértékéről sokat elárul, hogy mindössze egyetlen válaszadó volt, ahol színlelt foglalkoztatás valósult meg, mert katásként alkalmazza a munkaadója. A válaszadók többsége fő, vagy mellékállású, illetve nyugdíj mellett dolgozó katás volt. Sajnos a nyugdíjasok közül többen jelezték, hogy szögre akasztják a szerszámot, és befejezik a munkát.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

A jegybank felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését

Kilencszáz általános iskolás érkezik az összmagyar anyanyelvi táborba

A Rákóczi Táborba 900 általános iskolás érkezik a Kárpát-medencéből és világ számos magyar diaszpóraközösségéből vasárnap; a diákok július 20-25. között vesznek részt az idei nyár második anyanyelvi táborában -

Krőzus aranya csak a kezdet – új világörökségi helyszín Törökországban

Ősi városfalak, legendákkal teli dombok, aranyban gazdag folyópart – ez Lüdia, Kroiszosz (Krőzus) és Midász király ókori földje, Törökország legújabb, 22. világörökségi helyszíne,
Hirdetés

Hírek

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.