Kezdőlap Edukáció A Pannon Egyetem a világ 150 legjobb vegyészmérnökképző intézménye között
No menu items!

A Pannon Egyetem a világ 150 legjobb vegyészmérnökképző intézménye között

A világ 150 legjobb vegyészmérnöki képzést nyújtó intézménye közé sorolta a veszprémi Pannon Egyetemet az Academic Ranking of World Universities (ARWU) által 2003 óta minden évben összeállított és közzétett Shanghai Ranking.

Az egyebek mellett a tudományos publikációk számának és tudományos értékének figyelembevételével összeállított nemzetközi lista szerint vegyészmérnöki tudományterületen a Pannon Egyetem egyedüli magyar és legjobb kelet-európai egyetemként került a világ legjobb képzőhelyei közé.

Az  egyetem az oktatás színvonala mellett az elért kutatási eredményeknek, a tudományos publikációk kimagasló számának és minőségének, valamint a kiterjedt és hatékony vállalati együttműködéseinek tulajdonítja a sikert.

Ez az eredmény jó példát mutat és mércét állít “a magyarországi és a kelet-európai felsőoktatási tér többi, vegyészmérnöki képzésben érintett szereplőjének, ugyanakkor egyértelmű és fontos visszajelzés a hazai vegyipari cégeknek” – fogalmaz a brit vegyészmérnöki kamara által is akkreditált intézmény rektora, Gelencsér András.

Az oktatói és kutatói eredményekhez jelentős mértékben hozzájárulnak az egyetem szakmai együttműködő partnerei – a BorsodChem Zrt., a Mol-csoport, a Richter Gedeon Nyrt. és a Sanofi Zrt. -, amelyek Magyarország és a térség meghatározó és innovatív vegyipari nagyvállalatai, és “a végzős hallgatók biztos munkaadói” – fogalmaz az egyetem.

A Pannon Egyetem a világ 150 legjobb vegyészmérnökképző intézménye között Forrás: Kép: azuzlet.hu / Shanghai Ranking

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás