Kezdőlap Gazdaság A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére
No menu items!

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Fotó: Fekete István

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a parajdi bányakatasztrófa felszínre hozta és megerősítette az összetartozás érzését, az összefogás, a segíteni akarás szándékát. Május végén a megáradt Korond-patak elárasztotta a bányát, víz öntötte el a járatokat, omlás keletkezett. A víz beletaposott abba, amit az ember hosszú évszázadokon át felépített. Nemcsak a bánya falai roppantak meg, hanem emberi sorsok is. Veszélybe került az itt élők megélhetése, a föld és a vetés – emelte ki Nagy István. Hozzátette, ebben a helyzetben kiemelten fontos, hogy Székelyföldön az itt élő testvéreink mindig számíthatnak az anyaországra, a magyar kormányra. Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is segítjük azokat az alsósófalvi gazdálkodókat, akiknek a földjén gátakat építettek a víz elleni védekezés során. A Székelyföldi Agrár Szolidaritási Program keretében ugyanis 300 zsák búzát adtunk át a helyi termelőknek – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, amíg van tudás, amíg van szándék, amíg itt vagyunk egymásnak, addig mindig van remény is. Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a külhoni gazdálkodók támogatására, hogy biztosítsa számukra a szülőföldön való boldogulást. Kezdeményezéseinkkel évről évre egyre több gazdálkodót érünk el a Kárpát-medence magyarlakta területein. Külhoni ösztöndíj- és gyakornok programjaink a fiataloknak is lehetőségeket biztosítanak. A Kárpát-medencei Falugazdász Hálózat pedig valódi sikertörténet – sorolta Nagy István.(AM Sajtó)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...