Kezdőlap Gazdaság A SZÉP-kártya is beállt a sorba: a juttatások fele a lakásfelújításra is...
No menu items!

A SZÉP-kártya is beállt a sorba: a juttatások fele a lakásfelújításra is felhasználható lesz

A 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kilencedik pontja értelmében a kormány 2025-ben lehetővé teszi a Széchenyi Pihenőkártyára (SZÉP-kártya) érkező juttatások 50 százalékának lakáscélú felhasználását. A kormány ezzel az intézkedéssel újabb eszközzel támogatja a megfizethető lakhatást, amely az akcióterv egyik alappillére – ismerteti Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.

Emellett a SZÉP-kártya könnyebb használata érdekében annak digitalizálására is sor kerül, az aktív életmód támogatása érdekében pedig új zseb is nyílik a SZÉP-kártyán Aktív Magyarok néven.

A kártyán keresztül fizethető béren kívüli juttatás összege ezáltal havi 10 ezer forinttal nő. A vonatkozó jogszabály-módosítások társadalmi egyeztetése kedden kezdődik meg.

A 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv egyik kiemelt célja a megfizethető lakhatás biztosítása, melyet a kormány egyebek közt olyan intézkedéssekkel támogat, mint a Vidéki Otthonfelújítási Program, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának biztosítása, vagy az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó 5 százalékos kedvezményes áfa fenntartása – írták.

Az akcióterv kilencedik pontjának értelmében a kormány újabb intézkedésről döntött, a családok lakáskörülményeinek javítása érdekében 2025-ben a SZÉP-kártyára érkező juttatások 50 százalékát lakásfelújításra is felhasználhatják.

A béren kívüli juttatásukból többek között vasáru, építőanyag, festék, üveg, bútor, valamint világítási eszközök vásárlása is lehetségessé válik.

A tárca tájékoztatása szerint a SZÉP-kártya már eddig is meghatározó szerepet játszott a magyar családok pénzügyi eszköztárában, támogatja gondtalan pihenésüket, miközben a hazai turisztikai és vendéglátóipart is erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül.

2024. január-októberében a SZÉP-kártya feltöltések összértéke megközelítette a 348 milliárd forintot, azonban a SZÉP-kártyákon még mindig közel 90 milliárd forintnyi szabad forrás érhető el, amely összeg a kormány intézkedésének köszönhetően érdemi támogatást jelenthet a magyar családoknak otthonaik felújításában, lakásaik komfortjának javításában.

A kormány továbbá a kialakult online fogyasztói szokásokkal összhangban biztosítja, hogy a SZÉP-kártya a jövőben ne csak fizikai formában kerüljön kibocsátásra, hanem infokommunikációs eszközre is digitalizálható legyen, ezáltal is megkönnyítve a SZÉP kártyára érkező juttatások felhasználását.

A kormány a magyar munkavállalók egészségének megőrzése és aktív életvitelük támogatása érdekében Aktív Magyarok néven új zsebet nyithat jövőre a SZÉP-kártyán. A társadalmi egyeztetésre bocsájtott tervezet értelmében a munkavállalók az így kifizethető havi 10 ezer forintot kizárólag sportolásra, aktív életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokra fordíthatják majd.

Ennek keretében a juttatás egyebek között felhasználható lesz szabadidős vagy sporteszközök kölcsönzésére, sport vagy szabadidős képzésekre, de akár sportegyesületi tevékenység finanszírozására is.

A kormány intézkedése nyomán a SZÉP-kártyán keresztül évente fizethető összeg így havi 10 ezer, évi 120 ezer forinttal nő, 450 ezerről 570 ezerre- közölte az NGM.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fehérvári ősz gasztro élményekkel fűszerezve

Az Albatrosz Repülő Egyesület szervezésében megvalósuló repülőnap azonban idén sem csak a repülés szerelmeseinek kínál programokat

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 
Hirdetés

Hírek

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.