Kezdőlap Pénzvilág A vágy megvan de a fiatalok úgy érzik sosem lesz saját lakásuk
No menu items!

A vágy megvan de a fiatalok úgy érzik sosem lesz saját lakásuk

Illusztráció: Bigstock

Minden harmadik 25-34 év közötti fiatal borúlátó a tekintetben, hogy képes lesz-e az életben kifizetni egy lakást – derült ki az OTP Otthon és az OTP Bank megbízásából, a közelmúltban készült kutatásból. Mindez nem is csoda, az ingatlankereső portál több mint 160 ezres hirdetési adatbázisa szerint Budapesten átlagosan 1,1 millió forintos négyzetméteráron hirdetik a használt lakásokat és a fővárost nem beleszámítva is, országosan négyzetméterenként 726 ezer forintba kerül egy garzonlakás.

A lakosság fele vett már az életében ingatlant, 8 százalékuk viszont egyáltalán nem vágyik sajátra, főleg az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező, vidéki városokban élők – derült ki az 1000 fős Pulzus kutatásból.

Az ingatlannal nem rendelkezők 42 százaléka ugyan vágyna saját lakásra, ám kizártnak tartja, hogy azt valaha meg tudná fizetni. A lemondás most is a 35 év felettiek körében jellemző igazán, de a szülői házat elhagyni kívánó korosztály sem bizakodó. Minden harmadik 25-34 éves borúlátó a tekintetben, hogy képes lesz-e az életben kifizetni egy lakást. Főként a Budapesten (42%) és vármegyeszékhelyeken (47%) élő fiatalok nyilatkoztak így.

Érdekes ugyanakkor, hogy két év alatt több lett az éppen csak felnőtt korba lépő ingatlanvásárlók aránya. Míg 2022-ben a megkérdezett 18-24 év közötti fiatalok 10 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vett már lakást vagy házat, addig 2024-ben 16 százalékuk. “Azok, akiknek még nincs saját ingatlanjuk, leginkább az önerő hiányát és a magas hitelkamatokat jelölték meg nehezítő tényezőként, de az árban megfelelő ingatlan megtalálása is sokaknak probléma” – mondta Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezetője hozzátéve, hogy az otpotthon.hu ingatlankereső portál segítségével egyre többen találják meg a számukra megfelelő lakást.

A legfiatalabb korosztálynál jellemzően az önerő biztosítása jelenti a legnagyobb gondot. A 18-24 éves korosztályban 56 százalék, de a 25-34 évesek körében is 50 százalék jelölte meg ezt a nehézséget. A magas hitelkamatok és ingatlanárak tovább nehezítik a helyzetet. A KSH adatai szerint a 20-29 évesek havi átlagos bruttó fizetése 498 387 forint. A hitelfelvételhez szükség van minimum 10 százalékos önerőre, ami Budapesten egy belvárosi egyszobás ingatlan esetében átlagosan 4,3 millió forintot jelent. Ha ezt sikerült családi segítséggel, vagy önerőből kifizetni, akkor még havonta 221 ezer forintos havi törlesztőrészlettel kell számolni 20 éves futamidő esetén.

Az Eurostat adatai szerint ma Magyarországon 17 évet kell dolgozni egy átlagos 75 nm-es budapesti használt lakásért, Olaszországban ugyanez az idő 10-11 év. Igaz, az első lakást vásárlók, és főleg a fiatalok nem ilyen nagy ingatlanban gondolkodnak általában, hanem kisebb garzonlakásokban. „A kisebb alapterületű lakások egy négyzetméterre vetítve ugyanakkor drágábbak, mint a nagyobb ingatlanok, és óriási a különbség a budapesti és a vidéki egyetemi városokban található garzonlakások árai között” – tette hozzá Lipták Zsuzsa.

Az otpotthon.hu ingatlankereső portál adatbázisa szerint legdrágábban Budapesten lehet egy 35-40 nm-es lakást megvásárolni: ezeket átlagosan 1,13 millió forintos négyzetméteráron hirdetik. Legolcsóbban a XXI. kerületben érhetőek el ezek a tipikusan 1-1,5 szobás ingatlanok (átlagosan 787 ezer Ft/m2), míg legdrágábban a belvárosban, az V. kerületben (1,7 millió Ft/m2).

Elhelyezkedés Átlagos négyzetméterár (forint)
Budapest 1 130 000
       XXI. kerület 787 000
       V. kerület 1 700 000
Miskolc 554 000
Debrecen 981 000
Győr 878 000

Egy 35-40 négyzetméteres ingatlan átlagos négyzetméterárának alakulása

Az egyetemvárosokat és a vármegyeszékhelyeket vizsgálva azt mondhatjuk, hogy Miskolc a legolcsóbb, ahol 554 ezres négyzetméteráron már lehet venni kisebb lakást. A legdrágább vidéki nagyvárosok közé Debrecen (981 Ft/m2) és Győr (878 Ft/m2) tartozik.

Az otpotthon.hu-ról

Az otpotthon.hu az egyik legnagyobb és az egyik legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlanhirdetési portál (a portálon feladott ingatlanhirdetések, oldallátogatottság száma alapján), tulajdonosa és üzemeltetője az OTP Bank Nyrt. 100 százalékos leányvállalata, az OTP Otthonmegoldások Kft. Az otpotthon.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.