Kezdőlap Hírek A Várba költözik a Pénzügyminisztérium - lezárult a közbeszerzés
No menu items!

A Várba költözik a Pénzügyminisztérium – lezárult a közbeszerzés

A Szentháromság tér látványterve. Jobbra a Mátyás-templom, balra a Pénzügyminisztérium épülete. Kép forrása: PM

Lezárultak az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Szentháromság téri épületegyüttese rehabilitációjának második ütemére kiírt közbeszerzési eljárások – közölte a Pénzügyminisztérium.

Mint írták, a napokban aláírt szerződések értéke 54,4 milliárd, illetve 1,25 mil­liárd forint, ami mindkét közbeszerzésnél az előzetesen becsült érték alatt áll.

Hozzátették: a beruházók célja, hogy a Budai Vár egyik legértékesebb épületegyüttesét műemléki hitelességgel újítsák fel.

A tervek szerint a Pénzügyminisztérium 2023 végén költözhet vissza a Várba.

Az uniós nyílt eljárás nyertese a West Hungária Bau Kft. és a Garage Kft. konzorciuma lett, a beruházás mérnök-lebonyolító és műszaki ellenőri feladatainak ellátására kiírt eljárást pedig a Céh Zrt. nyerte.

Halmai Zoltán, a beruházó PM-Tér6 Nonprofit Kft. vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek azt mondta: a mintegy 40 ezer négyzetméter nettó alapterületet magában foglaló fejlesztésre a kormány eddig 25 milliárd forintnyi forrást folyósított. Az összegből 10,7 mil­liárd forintot fizettek ki, a fel nem használt összeg egy része visszakerül a költségvetésbe, másik részét a beruházás hátralévő szakaszában használják fel.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs új programokkal támogatja a fiatalok társadalmi részvételét

A bécsi Integráció és Sokszínűség Osztálya jelenleg kis projektek támogatásával - maximum 5.000 euróig - erősíti azon egyesületek munkáját, akik kifejezetten bécsi fiatalok integrációjával foglalkoznak.

Keressük együtt az Év Üzletemberét és a gazdasági élet legjobbjait!

Kedves Olvasóink! AzÜzlet gazdasági portálnál hiszünk abban, hogy a sikeres...

Mit hozhat a cégeknek a Kormány és a Kereskedelmi és Iparkamara mai megállapodása

A Kormány és a Kereskedelmi és Iparkamara megállapodásának 11...

Európai Bizottság: ha kicsit is, de nő a magyar gazdaság

Bár az erős teljesítményt kezdetben az exportnak a vámok várható megemelése miatti megugrása okozta, az EU gazdasága a harmadik negyedévben tovább növekedett.
Hirdetés

Hírek

Mit hozhat a cégeknek a Kormány és a Kereskedelmi és Iparkamara mai megállapodása

A Kormány és a Kereskedelmi és Iparkamara megállapodásának 11...

Európai Bizottság: ha kicsit is, de nő a magyar gazdaság

Bár az erős teljesítményt kezdetben az exportnak a vámok várható megemelése miatti megugrása okozta, az EU gazdasága a harmadik negyedévben tovább növekedett.

Tizenegy pontos vállalkozási adócsökkentési megállapodást jelentett be Orbán Viktor

Megemelik a kiskereskedelmi adó határsávjait is, amivel számításaik szerint 3500 vállalkozás terhei csökkennek.

A Semmelweis Egyetem Közép-Európa legjobb egyeteme

Az új központ az egyetem történetének legnagyobb fejlesztése, a hétszintes épület nettó 4500 négyzetméterrel, közel 50 százalékkal növeli meg a klinika kutatásra és betegellátásra használt területét.

Lehetséges adathalász hirdetéseket vizsgál a Google platformján a GVH

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette.

Az AutoWallis Csoport árbevétele idén az év első kilenc hónapjában 21 százalékkal bővült éves összevetésben

Az AutoWallis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik.

Óriási munkaerő-tartalékot jelenthetnek a gyerekes anyák

Idén kilencedik alkalommal hirdeti meg a Morgan Stanley a Return to Work programot.

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...