Kezdőlap Gazdaság A vidéken élők életét a külterületi utak felújítása is segíti
No menu items!

A vidéken élők életét a külterületi utak felújítása is segíti

A kormány prioritásként tekint a magyar agrárium és a vidék, a kisvárosok és -települések támogatására, továbbá kiemelt cél a lakosok komfortérzetének javítása. Ezen törekvések megvalósulását különböző, egymásra épülő, pályázható források segítik. A vidéki kisvárosok és falvak lakóinak életét a külterületi utak felújítása is segíti. Közel 1700 külterületi út fejlesztése valósult meg 170 milliárd forint értékben 2016-17 óta – mondta , az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Tiszacsege külterületi helyi közút-fejlesztéseit átadó ünnepségen.

Feldman Zsolt ismertette, hogy a kormány 80 százalékra emelte 2021 elején a Vidékfejlesztési Program mögötti nemzeti költségvetésből történő finanszírozást. „Ennek köszönhetően írhattunk ki 1500 milliárd forint értékben pályázatokat az elmúlt időszakban, például mezőgazdasági beruházásokra, amelyek részeként valósulhattak meg önkormányzati külterületi útfejlesztések is” – tette hozzá.

Az államtitkár elengedhetetlennek tartja az országban az útfejlesztéseket, ugyanis a hálózatosodás rendkívül fontos a gazdaság működéséhez, ahogyan az is, hogy a mezőgazdasági gazdálkodók meg tudják közelíteni a földjeiket.

Tiszacsege külterületi helyi közútjainak fejlesztésére 241,45 millió forint támogatásban részesült a Vidékfejlesztési Programból. A település négy szakaszon történő, közel 4 kilométer hosszú útfejlesztéséhez 5 százalékos önerő teljesítésére volt szükség. Ehhez a helyi gazdák biztosították a hozzájárulásukat.

2024 őszén – már a Közös Agrárpolitikai Stratégiai Tervének keretei között – megismerhetővé válnak azok a felhívások, amelyek a települési önkormányzatok hasonló projektjeihez biztosítanak majd forrásokat.

(Agrárminisztérium)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...