Kezdőlap Gazdaság Áder János: a Kárpát-medencében drasztikus hatásai lesznek a klímaváltozásnak
No menu items!

Áder János: a Kárpát-medencében drasztikus hatásai lesznek a klímaváltozásnak

Áder János. Fotó: MTI/Varga György

A klímaváltozás következményei a Kárpát-medencében az előrejelzettnél hamarabb érezhetők lesznek, drasztikus változások várhatók – mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Föld napja alkalmából a Mathias Corvinus Collegium által szervezett rendezvényen, a fővárosban.

Áder János – az ország több pontjáról, valamint Erdélyből és a Kárpátaljáról érkezett diákokból álló – középiskolásoknak tartott előadásában arról beszélt, hogy a klímaváltozás hatásainak 80 százaléka a vízen keresztül lesz érezhető. Magyarországon egyszerre tapasztalható a sok víz és a kevés víz problémája: miközben 2013-ban még az áradás okozott nehézségeket, három éve aszály sújtja az országot.

A tavalyi szárazság miatt az ország bizonyos területein 80-100 centiméter mélységben eltűnt a víz a talajból, mindez ezermilliárd forint feletti kárt okozott a mezőgazdaságban, továbbá tízszer annyi terület égett le bozóttüzek következtében a korábbiakhoz képest – mutatott rá.

A hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan a havas napok száma is csökken, a mostani teleken jellemzően nincs olyan nap, amikor a hótakaró az egész országot befedi, miközben régebben 17 ilyen napot is regisztráltak.

Áder János azzal folytatta, hogy az országban egymillió ember élet- és munkafeltételeit veszélyezteti a sivatagosodás, ha nem történnek meg a szükséges óvintézkedések. A Földön mindig voltak melegebb és a hidegebb időszakok, ami jelenleg zajlik azonban sokkal gyorsabb és nem magyarázható természeti okokkal, hanem az emberi tevékenység áll mögötte – mondta.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány működéséről szólva elmondta, az óvodás kortól kezdve a középiskolásokon, egyetemistákon át a vállalkozásokig próbálják lefedni a fenntarthatóság témakörét.

Egyebek mellett könyvek megjelentetésével, ösztöndíjprogrammal, az egyetemekkel való együttműködéssel, rendezvények szervezésével, ivókutak telepítésével és podcastek sugárzásával tesznek a környezet megóvása érdekében, illetve hívják fel a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára. Ezen felül mára egy tőkealapot is létrehoztak, amely a fenntarthatósági problémákra megoldásokat nyújtó vállalkozásokba fekteti a pénzt.

A jövő héten az alapítvány támogatásával a köznevelésben újra fenntarthatósági témahetet tartanak, továbbá egy hónap múlva Gödöllőn kilencedik alkalommal rendezik meg a környezetvédelmi filmfesztivált.

Számos probléma kezelésére léteznek jó technológiai megoldások, azok jelentős része megtekinthető volt a Planet Budapest fenntarthatósági világtalálkozón. Szólt arról a szerkezetről, amely baktériumok segítségével komposztálhatóvá teszi a műanyagot, az autót fél liter vízzel tisztára mosó konstrukciót, illetve a szennyvizet természetes biológiai folyamatokkal tisztító gépezetet.

Megemlített egy magyar találmányt is, amely képes a vízből kinyerni az ipari balesetek során kifolyt olajat, de megemlítette azt a drónos permetezőt is, amellyel hozzá lehet férni a terméshez annak károsítása nélkül.

Arra is felhívta  figyelmet, hogy a tengerekben az előrejelzések szerint 2050-re több műanyag lesz, mint hal, a túlhalászást meg kell állítani, akvakultúrák kialakítására lesz szükség. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás