Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Airbnb - Amin nem fog a válság
No menu items!

Airbnb – Amin nem fog a válság

Az Airbnb a múlt héten debütált a New York- tőzsdén. Egy nap alatt a kiinduló 68 dolláról 145 dollárra ugrott egy részvény ára. Ezzel megduplázta a privát szállásközvetítő platform értékét: piaci kapitalizációja 100 milliárd dollár.

A semmiből a csúcsra 12 év alatt

A világ legismertebb privát szállásközvetítője pont a turizmus története legnagyobb válsága idejét választotta a Nasdaq meghódításául. Az előjelek mégis jók voltak: A bevezetés előtt kétszeres volt a papírok túljegyzése. Az első nap szárnyalása mégis minden várakozást felülmúlt. Pozitív jelzés sok más túlélésért küzdő idegenforgalmi cégeknek is. A befektetők látnak jövőt a szektorban, vagy legalábbis annak innovatív vállalkozásaiban. Utóbbit mutatja, hogy az Airbnb értéke meghaladja a három legnagyobb amerikai szállodalánc, sorrendben a Marriott, a Hilton és a Hyatt együttes tőzsdei értékét.

 

Az említett hárommal összevetve az Airbnb nagyon fiatal vállalkozás. 12 évvel ezelőtt start-up-ként indult a Szilikon-völgyből. Valószínűleg 2008-ban a három alapító,  Brian Chesky, Joe Gebbia és Nathan Blecharczyk sem gondolt rá, hogy 2020-ra vezető idegenforgalmi vállalkozás lesznek.

12 év alatt 500 millió foglalást regisztráltak az oldalon. Jelenleg 220 ország 100 ezer városából 7 millió hirdetés aktív. Mindennek egyfajta megkoronázása volt a múltheti tőzsdei premier. Egyetlen nap alatt 68 dolláról 145 dollárra emelkedett egy részvény ára és 100 milliárd dollár duplázódott a cég piaci kapitalizációja. Utóbbi egy vállalat részvényei számának és azok aktuális árfolyamának szorzatával egyenlő.

Az Airbnb társalapítói egy színpadon (Joe Gebbia, Nathan Blecharczyk és Brian Chesky vezérigazgató)                      Kép/Forrás: Forbes

Az online platform sikere mutatja, hogy hatalmas igény van lakóingatlanok rövid távú hasznosítására bérbeadói és bérlői oldalról is. Egyre több turista részesíti előnyben egy lakás vagy azon belüli szoba bérlését a klasszikus hotelekkel szemben. A trendet az egyre több önkormányzati tiltás sem tudja megtörni.

Villámgyors alkalmazkodás

A várakozásokat felülmúló tőzsdei sikerhez nagy szerepe lehetett, hogy az Airbnb sokkal jobban alkalmazkodott az idei év rendkívüli körülményeihez, a világjárványhoz és a világszerte elrendelt lockdownhoz, mint a klasszikus szállodák. Utóbbiaknak tavasszal a világ szinte minden országában hetekre, hónapokra be kellett zárniuk. A második hullám már vegyesebb képet mutat, de sok európai országban ismét tilos a turisztikai célú szobakiadás a hotelek számára.

Brain CHesky

Az Airbnb-n egyetlen napig sem szünetelt az üzlet. A legszigorúbb korlátozások időszakában is voltak, akik kiadtak és akik kivettek. „Az elmúlt 12 hónap jobban megmutatta, hogy az Airbnb előtt komoly jövő áll, mint az alapítás óta eltelt 12 év” – fogalmazott az egyik alapító, Brian Chesky a tőzsdei bevezetés után. Szerinte egy szálloda vagy egy üzletszerű szálláskiadó sosem fog tudni olyan gyorsan reagálni, mint a magánkiadók.

Chesky állítását alátámasztják az idei év üzleti számai: A harmadik negyedévben 72 százalékkal nőtt a foglalások száma az előző 3 hónappal összehasonlítva. A regisztrált felhasználók száma pedig 220 millióra emelkedett. Mindkét szám azt mutatja, hogy az utazók a mai, kiszámíthatatlan viszonyok között is bíznak az oldalban. Márpedig az idegenforgalomban alapvető követelmény az ügyfél bizalma, hisz a szolgáltatás igénybevétele előtt kell a szolgáltatási díjat legalább részben kifizetni.

Új igények

A Forbes netes kiadása arról számolt be legfrissebb fejleményként, hogy az AirBNB részvényeinek árában ingadozása következett be, amelynek okát a nyilvános kereskedelem figyelmeztető jeleiben látják.

A pandémia sokat változtatott az utazási szokásokon és a felhasználók motivációján. A többség rövid időre, kisebb távolságra utazik, a korábbinál többet pihen belföldön. Sokan már nem is nyaralási célból foglalnak. Vannak, akik a home officera hosszú távon alkalmatlan lakásuk helyett otthonuk közelében, hosszabb időre keresnek alternatív munkavégzési helyet. Mások szintén lakóhelyük közelében költöznének kieső elővárosi családi házba, ahol reményeik szerint kisebb fertőzésveszélynek vannak kitéve, mint a zsúfolt nagyvárosokban. Így például az utóbbi időben a New Yorki régióban jóval nagyobb az igény a kistelepülési házak iránt a zöld Long Islandon, mint apartmanok után a zsúfolt Manhattanban.

Az Airbnbnek sikerült kínálatával néhány hét alatt reagált az új piaci igényekre. Algoritmusokat fejlesztettek ki a San Francisco-i központban, amelyekkel gyorsan meg lehet találni az ilyen típusú ingatlanokat.

A helyzet jó, de nem tökéletes

Annak ellenére, hogy a világ legismertebb privát szállásközvetítője sokkal könnyebben birkózik meg a válsággal, mint a turizmus más szereplői az idei 2019-cel összehasonlítva rossz év volt. Ezért az Airbnb 1.900 fős létszámleépítéssel és a marketingbüdzsé 55 százalékos csökkentésével is kénytelen volt a krízisre reagálni.

A COVID-nál azonban nagyobb gondnak tartják a San Francisco-i központban a cég ellen egységfrontba tömörülő polgármestereket, adóhatóságokat és szállodásokat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...