Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Albérlet. Magas árakat hoz a hallgatói dömping
No menu items!

Albérlet. Magas árakat hoz a hallgatói dömping

A bérleti díjak 10-15 százalékos emelkedésével is számolni kell az albérletpiacon, a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után ugyanis felélénkül a kiadó lakások iránti kereslet.

Indul a dömping. Illusztráció: varosikurir.hu

A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint a hallgatók Budapesten főként az egyetemük közelében próbálnak lakást bérelni, ezért elsősorban a XI. és a IX. kerület belső része a legnépszerűbb. Ezekben a kerületekben a garzon lakások bérleti díja 120 ezer forint körül van, a közel 100 négyzetméteres, társbérletnek is alkalmas lakás albérleti díja pedig 200 ezer forinttól indul.

Vidéken a három legfontosabb egyetemi városban – Debrecen, Pécs és Szeged – nagyon eltérnek az albérleti árak. A belvárosi lakásoknál példaként említették, hogy 150 ezer forintos havi díjért Debrecenben egy kétszobás, Szegeden és Pécsen akár háromszobás lakást is lehet bérelni.

Hozzátették, érdemes már a ponthatárok kihirdetése előtt elkezdeni a lakáskeresést, ugyanis a jó helyen lévő, megfizethető áron elérhető lakások gyorsan elfogynak. Lakáskiadás szempontjából az augusztus a legerősebb hónap, ekkor zúdul a kereslet igazán a piacra, emiatt elképzelhető, hogy

augusztusban 10-15 százalékkal emelkednek az albérletárak a július elején mért adatokhoz képest. 

Az Ingatlan.com szerint a fiatalok leginkább a főváros XI., IX., XIII. és XIV. kerületében, illetve a belvárosi kerületekben keresnek lakhatási megoldást. Az albérletárak azonban pont ezekben a kerületekben a legmagasabbak, az előbbieknél a havi díjak 145 ezer és 165 ezer forint között, a belvárosi kerületekben pedig 160 ezer és 210 ezer forint között mozognak.

A felvételi ponthatárok kihirdetésétől szeptember végéig tartó albérletszezonban 30-40 százalékkal élénkül a kereslet a kiadó lakások iránt. Ezáltal néhány ezer forinttal emelkednek a bérleti díjak, de ez átmeneti jellegű, az árak az év végére kiegyenlítődnek.

Az Otthon Centrum szerint az átlagos havi bérleti díjak egy 50 négyzetméteres lakásra vetítve Budapesten 150 ezer forint körül, míg a vidéki egyetemi városokban 100 ezer forint körül alakulnak, erre további 10-20 ezer forint rezsiköltség rakódik.

Az Otthon Centrum szerint a diákok fajlagosan akkor járnak jól, ha többen összeköltöznek, ugyanis egy budapesti, jó helyen lévő, 160 négyzetméteres lakás bérleti díja eléri a 240-280 ezer forintot, de ha ez az összeg 5-6 felé oszlik meg, akkor egy emberre vetítve az albérleti díj 40-50 ezer forint körül alakul.

Az OTP Ingatlanpont szerint Debrecenben egy 52 négyzetméteres, bútorozott lakás havi albérleti díja átlagosan 150 ezer forintra tehető, a frekventált elhelyezkedésű, jó állapotú ingatlanok bérleti díja havonta elérheti a 240 ezer forintot is.

Szegeden az albérletpiacon nagy a szórás: a külvárosban már 60 ezer forintért is lehet garzont bérelni havonta, de a belvárosban egy többszobás lakásnál akár 150-200 ezer forint havi bérleti díjjal is számolni kell. Pécsen a jogi és közgazdasági karhoz közeli albérletek havonta minimum 100 ezer forintba kerülnek, az orvostudományi kar közelében azonban akár 20 ezer forinttal is magasabbak lehetnek az albérleti díjak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás