Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Államháztartás. Két hónap alatt 540 milliárd hiány
No menu items!

Államháztartás. Két hónap alatt 540 milliárd hiány

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárta az év első két hónapját – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Január-februárban a központi költségvetés 505,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 47,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 13,4 milliárd forintos többletet könyveltek el. Januárban még 198,8 milliárd forint többlettel zárt a központi alrendszer, eszerint 738,5 milliárd forint volt a februári deficit.

Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 254,6 milliárd forintot tett ki.

A PM közölte: a járványügyi és gazdasági védekezés forrásait a költségvetés a tavalyi évben maradéktalanul biztosította, ennek is köszönhető, hogy a magyar gazdaság 2020-ban az uniós átlag felett teljesített. Ahogyan a védekezéshez, úgy a vakcinák beszerzéséhez és a gazdaság újraindításához szükséges források is változatlanul rendelkezésre állnak a költségvetésben – szögezték le.

A február végére kialakult egyenlegre jelentős hatással volt, hogy míg 2021 első két hónapjában 128,8 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, az uniós kiadások megközelítették a 481 milliárd forintot.

A február végéig felmerült kiadások közül kiemelték a közúti fejlesztésekre fordított 57,4 milliárd forintot, a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra kiutalt 50,7 milliárd forintot, a Modern városok program céljaira elköltött 42,0 milliárd forintot, a közlekedési ágazati programokra kifizetett 38,8 milliárd forint és az Egészséges Budapest programra folyósított 28,7 milliárd forintot.

A tizenharmadik havi nyugdíj első részletének kifizetésére is februárban került sor, és elindult az orvosok több évig tartó, átfogó béremelési programja is.

Jelezték, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel a kormány meghosszabbította a bértámogatási rendszert minden bezárással érintett területre kiterjesztve.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás