Kezdőlap Budapest Áramlopás, házkutatás az erzsébetvárosi önkormányzat épületében
No menu items!

Áramlopás, házkutatás az erzsébetvárosi önkormányzat épületében

Lopás miatt tartott házkutatást a rendőrség az erzsébetvárosi önkormányzat épületében péntek délután. A Demokratikus Koalíció (DK) közleménye szerint az áramlopási ügy érintettje Borka-Szász Tamás, a párt VII. kerületi önkormányzati képviselője lehet. A kerületi polgármester azt közölte, hogy mélységesen felháborodott a történteken.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére tudatta: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentés alapján lopás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Pénteken “a rendőrök eljárási cselekményt végeztek” az erzsébetvárosi önkormányzata épületében – írták. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem adott.

A DK az MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta: a rendőrség áramlopás gyanúja miatt tartott házkutatást a VII. kerületi önkormányzatnál; az ügy érintettje Borka-Szász Tamás, a párt VII. kerületi önkormányzati képviselője lehet.

Niedermüller Péter polgármester és Borka-Szász Tamás

A történtek következményeként Borka-Szász Tamás lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról és kilépett a DK-ból – írták.

Niedermüller Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) kerületi polgármester a Facebook-oldalán a történtekre reagálva azt írta: mélységesen fel van háborodva, hogy a DK egyik tagja, egy önkormányzati képviselő áramot lopott hivatali irodájában.

“Soha, de soha nem fogom megengedni, eltűrni, hogy az önkormányzatban, annak környékén bárki is lopjon, vagy bármilyen törvénytelenséget kövessen el. Aki pedig mindennek ellenére ezt teszi, attól azonnal elválunk. Most is ez történt. A törvényesség, a morális elvek betartása mindenkire vonatkozik. Az én pártom tagjaira pedig különösen” – írta.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!
Hirdetés

Hírek

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.

Érkeznek az adószámla-értesítők

Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van

Tizedik alkalommal választották Európa legjobb légitársaságának a Turkish Airlines-t

A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines ismét megerősítette vezető szerepét a nemzetközi légiközlekedési iparágban: a 2025-ös Skytrax World Airline Awards díjátadón tizedik alkalommal nyerte el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Zöld jövő Bécsben – a “Sokszínűség parkja”

Bécs új parkjában, nemcsak őshonos, klímaváltozási szempontból "jövőtálló" fákat ültetnek, hanem fiatalokat is aktívan bevonnak közösségi terek kialakításába.

California Forever: milliárdosok álomvárosa Kaliforniában

Egy, a látványos tervek utcatervek közül Illusztráció:Californiaforever.com Amerikai milliárdosok gigantikus...
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett