Kezdőlap Mozaik Athén: Görögország megalapozottan perelheti Németországot háborús jóvátételért
No menu items!

Athén: Görögország megalapozottan perelheti Németországot háborús jóvátételért

Görögország megalapozottan perelheti Németországot több milliárd eurós háborús jóvátételért – jelentette ki Prokopisz Pavlopulosz görög elnök pénteken, amikor találkozott az athéni látogatáson tartózkodó Angela Merkel német kancellárral.

Berlin már többször bocsánatot kért Athéntól a náci Németország Görögországgal szemben elkövetett II. világháborús bűneiért, de mindig visszautasította új keletű pénzbeli követelését, arról tárgyalni sem volt hajlandó.

A német kancellár most is kijelentette: “Tudatában vagyunk történelmi felelősségünknek, tudjuk milyen sok szenvedést okozott Németország Görögországnak a nemzetiszocializmus idején, ezért az a feladatunk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a jó kapcsolatok érdekében, és hogy támogassuk egymást mindkét ország előnyére.”
Merkel 2014 óta most először járt Görögországban.

Pavlopulosz azt mondta Merkelnek rövid találkozójukon, hogy Athén jogilag érvényesnek és megalapozottnak tekinti a követelést, és ennek a megfelelő európai jogi fórumon szeretne érvényt szerezni.

Németország 1960-ban már fizetett Görögországnak 115 millió német márka jóvátételt. Berlin a háborús jóvátételek kérdését lezártnak tekinti a két Németország 1990-es újraegyesítése óta, mert az erről szóló szerződés kiköti, hogy az újraegyesíttet Németország nem fogad el semmilyen újabb követelést. A német vezetés szerint, ha Görögország akart volna további jóvátételt, akkor azt az újraegyesítés előtt kellett volna kérnie.

A II. világháborús német jóvátétel mint érzelmi kérdés 2010 és 2018 között ismét előkerült Görögországban, mert Athénnak a nemzetközi – részben német – mentőhitelek visszafizetése érdekében szigorú gazdasági megszorításokat kellett bevezetnie az országban.

A hitleri erők 1941 és 1944 között tartották megszállás alatt Görögországot, és észak-afrikai hadjáratuk finanszírozására sarcot szedtek tőle. Emiatt hiperinfláció alakult ki az országban, és több ezer görög éhen halt. A megszállók 476 millió márka átadására kötelezték Athént, ami görög tisztségviselők számításai szerint ma 6-10 milliárd eurónak felel meg. Egy görög parlamenti bizottság három évvel ezelőtt készített egy jelentést, és eszerint akkori értéken az ország II. világháborús kára 289 milliárd euró volt.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...