Kezdőlap Pénzvilág Átláthatóság. Megújult felületen a hazai hitelintézetek adatai
No menu items!

Átláthatóság. Megújult felületen a hazai hitelintézetek adatai

A Magyar Nemzeti Bank a 2018. negyedik negyedévi, a hitelintézetek adatait bemutató közleményével egy időben új statisztikai publikációs felületet vezetett be.

Az új alkalmazás több ábrával, átláthatóbban mutatja be az MNB hazai bankrendszerről publikált adatait. Idén az MNB által kiadott sajtóközlemények mellett az új publikációkat is így fogják megjelentetni.

Az új módszertannal összeállított adatsorok alapján az MNB által felügyelt 13 bankcsoportból, 13 egyedi hitelintézetből, 2 hitelintézetnek minősülő pénzügyi vállalkozásból, valamint 9 fióktelepből álló hitelintézeti szektor 2018. végi 42.111 milliárd forintot kitevő konszolidált eszközállománya az elmúlt három év alatt átlagosan évi 7,3 százalékkal bővült. A bővülésben jelentős szerepe volt a legnagyobb részarányt képviselő bankcsoport regionális terjeszkedésének is – olvasható a jegybank összegzésében.

A MNB összegzése szerint az eszközök között a legnagyobb részarányt képviselő hitelállomány a 2015 végi 21 976 milliárd forintról, 2018 végére 25 439 milliárd forintra, a három év alatt összesen 15,8 százalékkal nőtt. A hitelállomány 2015 és 2017 közötti időszakban a teljes eszközállományénál szerényebb dinamikával bővült. Ez azt eredményezte, hogy az eszközökön belüli részesedése a 2015 végi 64,5 százalékról 2017 végére 59,5 százalékra csökkent, majd 2018 végére ismét nőtt,  60,4 százalékra emelkedett. A kötvényállomány 2015 végén 7 497 milliárd forintot tett ki,  ami 2018 végére 10 433 milliárd forintra nőtt, ez 24,8  százalékos részesedésnek felelt meg.

A hitelállomány részarányának csökkenése és a kötvényállomány növekedése a 2016-17-es időszakra jellemző, 2018-ban már a hitelállomány gyorsuló, 9,8  százalékos növekedésének köszönhetően ellenkező irányú folyamatot lehetett megfigyelni.

A betétállomány stabilan 80 százalék körül részesedik a forrásállományból. A kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok részesedése a 2015 végi 6,5 százalékról 2018 közepére 4,4 százalékra mérséklődött, majd 2018 második felében 4,9  százalékra emelkedett; az állomány értéke 2018 végén 6,7  százalékkal volt alacsonyabb a három évvel korábbinál.

A saját tőke állománya három év alatt 42,3 százalékkal, 4 711 milliárd forintra nőtt, részaránya a három év alatt 9,7 százalékról 11,2 százalékra emelkedett.

Az MNB publikációjában kiemelik: a bankszektor 2018-ban konszolidáltan 648,3 milliárd forintos nettó eredményt ért el, ami  9,6 százalékkal magasabb az előző évinél. Az 56,6 milliárd forintos növekményben döntő szerepe van a működési bevétel 19,0 százalékos emelkedésének. A működési bevétel növekedéséhez 43 százalékkal járult hozzá az úgynevezett egyéb működési eredmény, 26,2 százalékkal a kamateredmény növekedése. A működési költségek 15,4 százalékkal,  176 milliárd forinttal emelkedtek.

A nettó tavalyi eredményt mérsékelte az értékvesztés és céltartalék-képzés: az előző évi 18,2 milliárd forintos értékvesztés és céltartalék-felszabadítással szemben 2018-ban nettó 57,6 milliárd forintos értékvesztés és céltartalék képzés történt – olvasható a jegybank összegzésében. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csemegekukorica körkép

Az ország északi részében kifejezetten jó csemegekukorica-terméseredmény várható, míg délebbre nem ennyire jó a helyzet. Az itthon megtermelt csemegekukorica jelentős részét a konzervipar dolgozza fel, de a fogyasztók körében rendkívül népszerű a friss, csöves kukorica is. A frisspiacra szánt terméket elsősorban kistermelők állítják elő, a különböző termesztési módszerek alkalmazásának, illetve az ütemezett vetésnek köszönhetően május végétől október elejéig elérhető a magyar csemegekukorica a boltokban, piacokon.

Megérkeztek a nyári ellenőrzések első szakaszának eredményei

Lezárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei több mint 160 ellenőrzést tartottak. Az ellenőrök nyári lovas táborokat, fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmények előállítóit, ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint helyi termelői piacok árusait vizsgálták. Többek között öt lovastábor és egy nem engedélyezett tevékenységet végző vállalkozás ellen indult eljárás, valamint egy üzemben 1,3 tonna lejárt, jelöletlen és nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a forgalomból.

A megszokottnál kevesebb az idei meggytermelés

Idén sem kedvezett a meggytermésnek az időjárás, a tavaszi fagykár jelentős volt az ültetvényekben, érdemi mennyiséget csak a közép- vagy késői érésű fajtákról tudtak betakarítani a termelők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az alacsony termés ellenére jelentős kereslet alakult ki a nemzetközi piacon a magyar meggy iránt, ami az árakat is extrém módon felfelé hajtotta.

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.
Hirdetés

Hírek

Csemegekukorica körkép

Az ország északi részében kifejezetten jó csemegekukorica-terméseredmény várható, míg délebbre nem ennyire jó a helyzet. Az itthon megtermelt csemegekukorica jelentős részét a konzervipar dolgozza fel, de a fogyasztók körében rendkívül népszerű a friss, csöves kukorica is. A frisspiacra szánt terméket elsősorban kistermelők állítják elő, a különböző termesztési módszerek alkalmazásának, illetve az ütemezett vetésnek köszönhetően május végétől október elejéig elérhető a magyar csemegekukorica a boltokban, piacokon.

A megszokottnál kevesebb az idei meggytermelés

Idén sem kedvezett a meggytermésnek az időjárás, a tavaszi fagykár jelentős volt az ültetvényekben, érdemi mennyiséget csak a közép- vagy késői érésű fajtákról tudtak betakarítani a termelők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az alacsony termés ellenére jelentős kereslet alakult ki a nemzetközi piacon a magyar meggy iránt, ami az árakat is extrém módon felfelé hajtotta.

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...