Hirdetés
Kezdőlap Hírek Ausztrália. Csökkent az alapkamat - három év után
No menu items!

Ausztrália. Csökkent az alapkamat – három év után

Az ausztrál jegybank közel három év óta először csökkentett kamatot annak nyomán, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború kiszélesedése növelte a világgazdaságot fenyegető recessziós kockázatokat, egy globális monetáris lazítási ciklus felé terelve a nagy jegybankokat. 

Az ausztrál jegybank (RBA) 25 bázisponttal 1,25 százalékra, újabb történelmi mélypontra vitte le irányadó kamatát, összhangban a várakozásokkal.

Philip Lowe, az RBA kormányzója azzal indokolta a döntést, hogy ezáltal támogatják a foglalkoztatottság növelését, illetve biztosítják, hogy a pénzromlás üteme összhangban álljon a középtávú céllal, azaz a 2 százalék és a 3 százalék közötti sávban legyen. Hangsúlyozta, hogy a világgazdaság növekedését fenyegető, egyre erősebb kockázatok a kereskedelmi viszályokból fakadnak.

“A nemzetközi kereskedelmi forgalom bővülése gyenge maradt, és a bizonytalanság növekedése kedvezőtlen hatást gyakorol a befektetési szándékokra számos országban” – mutatott rá Lowe, aki egyúttal további kamatcsökkentéseket helyezett kilátásba.

A kamatcsökkentést az ausztrál dollár is megérezte, erősödött az amerikai dollárral szemben. azüzlet.hu
A döntés után erősödött az ausztrál dollár: az amerikai dollárhoz képest 0,1 százalékkal nőtt az árfolyama

Szerte a világban már egy sor központi bank lazította monetáris politikáját, mivel az amerikai-kínai kereskedelmi háború eszkalálódása fenyegeti a világgazdasági növekedést.

Májusban az új-zélandi jegybank csökkentette irányadó kamatát, két és fél év óta először, hogy támogassa a lassuló gazdaságot és ellensúlyozza a globális bizonytalanságokat.

Dél-Korea jegybankja nem változtatott monetáris politikáján a múlt hónapban, de a lazítást előrejelző álláspontot fogalmazott meg.

Az indiai jegybank várhatóan csütörtöki ülésén dönt kamatvágás mellett.

Ausztrália hanyatlás nélkül megúszta a 2008-ban kirobbant pénzügyi és gazdasági világválságot, a világ 12. legnagyobb gazdasága utoljára 1991-ben volt technikai recesszióban. A tavalyi negyedik negyedévben jelentősen csökkent a gazdasági növekedés, és a csökkenő ingatlanárak, az emelkedő munkanélküliség, a nyomott fogyasztói kiadások és a lanyha infláció nem sok jót ígér az első negyedévre – tette hozzá az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás