AzÜzlet.hu
Hóban, ónos esőben gazdag hetünk lesz
Hideg idővel kezdődik a hét, néhol mínusz 15 fok is lehet, aztán fokozatosan enyhül a hideg. A héten többször várható csapadék, havazásra és ónos esőre is készülni kell.
Ford Magyarország: kilencedik alkalommal az első helyen
A Ford immár kilencedik alkalommal, 2009 óta vezeti az eladott új gépjárművek hazai összesített listáját. A személyautók és haszongépjárművek összesített piacán 12,1 százalékos részesedéssel a Ford 2018-ban ismét megszerezte az elsőséget.
Fegyverrel rabolt ki egy nyírségi benzinkutat, elfogták
Kiraboltak egy máriapócsi benzinkutat szombat délután, az esetet egy szolgálaton kívüli rendőr jelentette, a gyors intézkedések eredményeként fél órán belül elfogták a feltételezett tettest - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
BÉT – Növekvő forgalomban erősödött a BUX
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az év első hetében, a BUX pénteken 40 145,18 ponton zárt, 2,57 százalékkal magasabban a 2018. év végi záróértékénél.
Magyar falu program. Közösségi terek újulhatnak meg elsőként
Az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltetett közösségi terek felújításra és létrehozásra lehet pályázni elsőként, februártól a Magyar falu program keretében - mondta sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Öngyógyítja a szervezet a cukorbetegséget
Norvég tudósok felfedezték, hogy a hasnyálmirigyben a szomszédos sejtek képesek átvenni a sérült vagy hiányzó inzulintermelő sejtek funkcióit - kutatásuk elvezethet a cukorbetegség új kezelési módjaihoz.
A Google 20 milliárdos adómegkerülési manővere
Mintegy 19,9 milliárd eurót utalt át bermudai bejegyzésű leányvállalatának 2017-ben a Google egy holland fedőcégén keresztül, így csökkentve az Egyesült Államokban és Európában fizetendő nyereség-, illetve forrásadóját - jelentette a nemzetközi sajtó.
Magyarországon műtik a fejüknél összenőtt sziámi ikreket
Budapestre érkezett az a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikerpár, akik szétválasztását a világon egyedül egy magyar orvoscsoport vállalta - közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.
Magyarországon tavaly volt a legmelegebb
Az 1901 óta vezetett mérések szerint 2018 lett a legmelegebb év Magyarországon, a felmelegedés a globális melegedésnél is nagyobb mértékű - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzéséből.
Startup vállalkozások – a Be Smart idén is segít
A startupok értékes hazai és nemzetközi szereplési, valamint kapcsolatépítési lehetőségeket nyerhetnek idén is a Be Smart versenyén. A pályázatukat január 28-ig nyújthatják be a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványhoz (BVK).
Tőzsde – Pozitív korrekció az amerikai piacokon
Nagy lendülettel emelkedtek fel az előző napi veszteségekből a pénteki nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek.
Hűségidő. A legtöbb új ügyfél már csak egy évet vállal
Az új ügyfelek kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt, mióta az előfizetői szerződések szabályozása lehetőséget ad erre, azonban sokan nem tudnak a 2017-ben történt változásokról.
Ukrán cigarettacsempészt fogtak Záhonyban
Több mint 22 millió forint értékű cigarettát foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy ukrán férfitól Záhonyban.
Hackertámadás Németországban. Angela Merkel is áldozatul esett
Hackertámadás ért több száz német politikust, köztük van Angela Merkel kancellár és a német államfő is. Az elkövetők azonban nemcsak politikusok, hanem ismert művészek és újságírók eltulajdonított adatait is közzétették a Twitteren.
Novemberben csökkentek a termelői árak az EU-ban
Novemberben a vártnál nagyobb mértékben csökkentek havi bázison és kevésbé emelkedtek éves szinten a termelői árak az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió...
Nyugdíjemelés – Januárban már az emelt összeg érkezik
Idén 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. A bankszámlákra január 11-én érkezik a megemelt nyugdíj, a posta pedig január 16-án kezdi meg a kézbesítést.
Jegybanki bírság. Milliókat fizet a Sopron Bank
A Magyar Nemzeti Bank összesen 16 millió forint bírságot szabott ki a Sopron Bank Burgenland Zrt.-re a felügyeleti vizsgálatán feltárt informatikai, hitelkockázat-kezelési, vállalatirányítási, számviteli, adatszolgáltatási, nyilvántartási, illetve a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére vonatkozó hiányosságok miatt.
MNB felügyeleti szóvivője: a lakásbiztosítási verseny ösztönzésén dolgozik a jegybank
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azon dolgozik, hogyan lehetne ösztönözni a versenyt a lakásbiztosítások piacán, mivel ezen biztosítások 70 százalékát 5 nagy piaci szereplő adja el, a kis és a közepes biztosítók nem elég erősek, hogy megfelelően ki tudják szolgálni a fogyasztókat - mondta Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője.
Kedvezőbbé váltak a kis- és középvállalkozások adózási formái
Az alacsony társasági adó mellett a kormány több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyek idén még kedvezőbbé válnak.
Friss
Fontos megállapodás született: ez az egész világ tejiparára hatással lehet
A vezető világcégek emellett igyekeznek fényezni ESG (környezeti, társadalmi és irányítási) referenciáikat, amelyekben a vállalatok által a környezet védelme érdekében tett lépések magas pontszámot kapnak.
Csapra verték az első söröshordót, megnyílt a müncheni Oktoberfest
A solingeni és müncheni merényletek miatt az idei fesztivált fokozott biztonsági óvintézkedések mellett tartják meg.
Egynapos munkabeszüntetés miatt a Brussels Airlines október elsején törli járatai többségét
Ezért a közleményben arra kérték a többi légitársaságot is, csökkentsék aznapra minimálisra a légikikötőből induló, illetve érkező járataik számát.
Családbarát védjegyet kapott a GVH
Ezen kívül a GVH a Gondolja Végig Higgadtan című sorozatában számos edukációs anyaggal segíti a fogyasztókat, a magyar családokat.
Hírek
15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul
A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.
Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama
Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.
Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre
Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.
II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál
Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.
Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0
Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.
Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn
Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.
Gazdaság
Nagy Márton négy pontban kérte a Bankszövetség együttműködését
A növekedést a fogyasztás fokozatos helyreállása mellett a külpiacok gyengélkedése, így elsősorban a német gazdaság kedvezőtlen teljesítménye árnyékolja be.
Nem kell kifizetnie a Google-nak az EB által kiszabott 1,5 milliárd euró bírságot
Az Európai Bíróság szerdán megsemmisítette az Európai Bizottság által a Google internetes óriásvállalatra kivetett 1,5 milliárd euró bírságot.,
A Fed-re várnak a befektetők
A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntő ülésének bejelentésére várnak.