AzÜzlet.hu
Eközben Oroszországban: beindult a világ első úszó atomerőműve
Beindították és 10 százalékos teljesítményszintre kapcsolták Oroszország és a világ első és egyetlen úszó atomerőművének egyik reaktorát
Diákhitel: közeleg az igénylési határidő
Az első szemeszterben december 15., szombatig adhatják le diákhitel kérelmeiket a hallgatók, s az újévben január 15-én kaphatják kézhez a megigényelt kölcsön összegét.
Zuhan az autó eladások száma – lassul a brit gazdaság
Az autó eladások számának csökkenése lelassította a brit nemzetgazdaságot. Brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) vezetője, Rob Kent-Smith szerint főleg a szolgáltatási szektort fogta meg a gépkocsi ágazat gyengélkedése.
Mesekönyv az agráriumról. A búza útja – Kis barátok nagy küldetésben
A színes rajzokkal illusztrált mesekönyv három szántóföldön élő jóbarát szemszögéből mutatja be a búza útját a vetéstől, az aratáson át egészen addig, amikor kenyér kerül az asztalra.
Elítélték a szerb Escobart – tonnaszámra csempészte a kokaint
Tizenöt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a szervezett bűnözést vizsgáló különleges belgrádi bíróság a "szerb Escobarként" és a "balkáni kokainkirályként" is ismert Darko Saricot, aki éveken át tonnaszámra csempészett kokaint.
Megtévesztő reklám. Pezsgőtabletta miatt fizet bírságot a Bayer
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Bayer Hungária Kft. megtévesztette a fogyasztókat Berocca elnevezésű termékeinek népszerűsítésekor, a kiszabott bírság a jogsértés elismerése miatt több mint felével csökkent, így is 95 millió forint lett.
Éghajlatváltozás elleni harc: nem teljesít jól a világ
Magyarország a 42. helyezést érte el a legfrissebb Éghajlatváltozási Teljesítési Mutatóban (CCPI 2019), amelyet hétfőn tettek közzé Katowicében, az ENSZ 24. klímacsúcsán. A CCPI szerint világszerte romlott az országok teljesítménye.
Pénzmosási botrány rengette meg a dán nemzetgazdaságot
Egy dán pénzügyi tisztviselő szerint ez az ügy csak a jéghegy csúcsa, ezért alapjaiban rendülhet meg a bizalom az egész ország pénzügyi rendszerével szemben.
Brexit – Reagált a brit külügyér az uniós bíróság döntésére
Lényegtelen az Európai Bíróság friss ítélete, miszerint az Egyesült Királyságnak jogában állna egyoldalúan leállítani az európai uniós kiválás folyamatát, a londoni kormánynak ugyanis ez nem áll szándékában - jelentette ki Jeremy Hunt brit külügyminiszter Brüsszelben.
Karácsony – Kiemelkedő ünnepi szezonra számít a szállodaszövetség
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint idén az elmúlt évek egyik legerősebb karácsonyi szezonja várható a magyarországi szállodákban, a forgalom a tavalyinál átlagosan 10-15 százalékkal nagyobb lehet, főként vidéken.
Uniós bíróság: a britek még szabadon visszavonhatják kilépési szándékukat
Az Egyesült Királyság szabadon és egyoldalúan visszavonhatja az európai uniós tagságának megszüntetésére vonatkozó szándékának korábbi bejelentését, a kilépés szándékának bejelentése ugyanis nem azonos a kilépési megállapodás érvénybelépésével - közölte az Európai Unió Bírósága.
Elkaszinózta munkatársai bérét egy román férfi Kecskeméten
Sikkasztás miatt emeltek vádat egy román férfi ellen, aki egy kaszinóban eljátszotta munkatársai bérét, több mint 1,5 millió forintot - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Tőzsde – Veszteséges kezdés Európában
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
Pénzhamisítás miatt letartóztattak négy dombegyházi férfit
Letartóztatott a Békéscsabai Járásbíróság négy dombegyházi férfit, akik hamis papírpénzeket készítettek, majd több üzletben azokkal fizettek.
Szálló por + Meteorológiai előrejelzés
Továbbra is több helyen kifogásolt a levegő minősége a magas szállópor-tartalom miatt- figyelmeztet a tisztifőorvos.
Devizahitelek – átfogó vizsgálatot indít a Kúria. Újabb reménysugár?
A devizahiteles ügyekben átfogó vizsgálatot indít 2019-ben a Kúria – jelentette be a legfőbb ítélkező fórum évértékelőjén a testület polgári kollégiumának vezetője.
A Semmelweis Budapest Award idei díjazottja forradalmasította az infarktusellátást
Csak Magyarországon a 2003-óta fokozatosan bevezetett szívkatéteres infarktusellátás becslések szerint százezer ember életét mentette meg - hangsúlyozták.
Önkéntes pénztári befizetések. Az adókedvezmény 280 ezer forint lehet
Az öngondoskodást adókedvezményekkel segíti a kormány. Idén mintegy 710 ezren vettek igénybe adókedvezményt az önkéntes pénztári megtakarításaik után, az érintettek összesen több mint 28 milliárd forintnyi adót spóroltak meg - írták.
BÉT – Mínuszok várhatók a tőzsdén
A negatív nemzetközi hangulat miatt esés várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is december 10-én, hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
Leszakadt egy fővárosi társasház lépcsője egy férfi alatt
Leszakadt a lépcső. A főváros VIII. kerületében, a Nagy Fuvaros utca többemeletes, körfolyosós társas házában egy lakó a földszintről mintegy 3 métert zuhanva esett a pincébe.
Friss
Francia gazdasági jelenlét Magyarországon
A Magyarországi Francia Nagykövetség Gazdasági Osztálya és a Magyar-Francia...
Franciaország gazdasági: tények, számok
Fotó és címlapfotó: BigstockFranciaország a külföldi közvetlen befektetések egyik...
Főhet a feje a lakáshiteleseknek: érdemes-e várni a sokkal kisebb THM-re?
Ehhez képest egy ugyanekkor összegű lakáshitelnek 5 százalékos THM-mel 130 779 forint lenne a havi törlesztőrészlete, és 20 év alatt 31,4 millió forintot kellene visszafizetni az adósnak.
Bécs ad otthont a világ első villamos-világbajnokságának
A közlekedési dolgozók, köztük a villamosvezetők munkája sokszor észrevétlen marad, pedig nélkülözhetetlen szerepet játszanak egy város működésében.
Hírek
15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul
A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.
Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama
Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.
Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre
Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.
II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál
Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.
Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0
Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.
Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn
Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.
Gazdaság
Nagy Márton négy pontban kérte a Bankszövetség együttműködését
A növekedést a fogyasztás fokozatos helyreállása mellett a külpiacok gyengélkedése, így elsősorban a német gazdaság kedvezőtlen teljesítménye árnyékolja be.
Nem kell kifizetnie a Google-nak az EB által kiszabott 1,5 milliárd euró bírságot
Az Európai Bíróság szerdán megsemmisítette az Európai Bizottság által a Google internetes óriásvállalatra kivetett 1,5 milliárd euró bírságot.,
A Fed-re várnak a befektetők
A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntő ülésének bejelentésére várnak.