Kezdőlap Tudomány Az eddig véltnél régebb óta létezik vagyoni egyenlőtlenség
No menu items!

Az eddig véltnél régebb óta létezik vagyoni egyenlőtlenség

Az eddig véltnél régebben léteztek komoly vagyoni egyenlőtlenségek – állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport egy 6600 éves lengyelországi temetkezési hely leletei alapján.

Amerikai, svéd és lengyel tudósok egy csoportja az Antiquity című szaklapban számolt be az ősi temetőben talált csontok és más leletek vizsgálatának eredményeiről.

Vagyoni egyenlőtlenség alatt az azonos közösségen belül élők közötti jövedelmi eltéréseket értik.

A kutatócsoport bizonyítékokat talált arra, hogy az egyenlőtlenségek régebbre nyúlnak vissza, mint a legtöbb történész véli – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portálon.

A csoport a lengyelországi Oslonki ősi temetőjében talált csontvázakat és a sírokhoz kapcsolódó tárgyakat ásta ki. Megmérték a csontok szénizotóp-arányát, összesen harminc felnőtt, 18 és 45 év közötti ember maradványait vizsgálták. Végül a területen talált, azonos időszakból származó jószágok csontjait is elemezték.

Azt találták, hogy az emberek egy részét függőkkel, fejpántokkal és rézgyöngyökkel együtt temették el, ami arra utal, hogy előkelőbb családokból származhattak, mindez azonban nem volt elegendő, hogy a vagyoni egyenlőtlenséget bizonyítsa.

Azt is megfigyelték, hogy az ékszerekkel eltemetett emberek csontjai szénizotóp-tartalmukban is különböztek. Ugyanilyen szénizotóparány jellemezte a vizsgált állatcsontokat is. Ez azt sugallja, hogy az ékszerekkel eltemetett emberek fogyasztották a helyi marhák húsát.

Akik csecsebecsék nélkül feküdtek a sírokban, azok csontjai nem tartalmazták a jellegzetes mennyiségű szénizotópot, ami azt jelentheti, hogy nem fogyasztották a helyi jószág húsát.

Szintén feljegyezték, hogy a marhacsontok szépizotóp-tartalma alapján az állatok a nyílt mezőkön legeltek, mivel a széles, napsütötte mezőkre járó mai szarvasmarháknál ugyanez az izotóparány figyelhető meg, szemben a részben fák árnyékában élő, növényekkel táplálkozó marhákkal.

Mindent összevetve az eredmények alapján az ékszereikkel eltemetett emberek, akik a helyi marhák húsát ették, földtulajdonos családok tagjai lehettek, akik a javakból többet birtokoltak, mint az ékszertelen sírokban fekvők. Ez a közösségen belüli korai vagyoni egyenlőtlenséget támasztja alá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás