Hirdetés
Kezdőlap Hírek Az egereknek a sugárzás sem árt a szaporodásban
No menu items!

Az egereknek a sugárzás sem árt a szaporodásban

Egészséges utódok jöttek a világra csaknem hat éven át nagy mennyiségű kozmikus sugárzásnak kitett egérspermából – számoltak be eredményeikről japán kutatók a Science Advances című folyóiratban publikált tanulmányukban.

A liofilizált – fagyasztva szárított – ondót a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tárolták, majd miután visszahozták a Földre és rehidratálták, 168 egészséges egeret “hoztak létre” belőle – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A szakemberek szerint mindegyik egérkölyöknek normális külseje volt és a genetikai vizsgálatuk sem mutatott rendellenességet.

A tanulmányt vezető Vakajama Teruhiko, a japán Jamanasi Egyetem munkatársa és kollégái három tárolót egyenként 48 ondóampullával küldtek fel az ISS-re 2013-ban.

A szakemberek azt vizsgálták, hogy az űrbéli sugárzásnak való hosszú távú kitettség roncsolja-e a reprodukciós sejtekben lévő DNS-t és hozzájárul-e a mutációk átadásához a következő nemzedékeknek.

Kilenc hónap, majd két év és végül hat év elteltével küldtek vissza ampullákat a Földre, hogy megtermékenyítsenek velük nőstény egereket, ami több száz utód születését eredményezte. A kutatók szerint amikor a már felnőtt “űregerek” párosodtak, a következő nemzedék is normálisnak tűnt.

Ké/Forrás/advances.sciencemag.org

“Amikor eljön az ideje annak, hogy más bolygókra vándoroljunk, fenn kell tartanunk a genetikai erőforrások sokszínűségét, nem csupán az emberek, hanem a háziállatok és a haszonállatok esetében is” – írták a szakemberek, hozzátéve, hogy anyagi és biztonsági okokból valószínű, hogy az ivarsejteket űrhajókon tárolva és nem élő állatok révén fogják szállítani.

A szakemberek azért döntöttek a liofilizált ondó mellett, mert az szobahőmérsékleten tárolható és számításaik szerint akár 200 évig is eláll az ISS fedélzetén.
Más bolygók meghódítása a Föld védelmező légkörének és mágneses mezejének az elhagyását jelenti. A mélyűr tele van a szoláris-energikus részecskékkel és a Naprendszeren kívüli galaktikus kozmikus sugarakkal összefüggő erős sugárzással. A Napon jelentkező flerek révén olyan részecskék termelődnek, amely különösen roncsoló hatással lehetnek az emberek egészségére és behatolnak a jelenlegi űrhajókba.

A szakembereknek még vizsgálniuk kell, hogy a kozmikus sugárzás milyen hatással van a fagyasztott petesejtekre és megtermékenyített embriókra.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...