Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Az EKB nem változtatott az irányadó eurókamaton
No menu items!

Az EKB nem változtatott az irányadó eurókamaton

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa nem változtatott csütörtöki kamatdöntő ülésén az irányadó eurókamaton.

A kormányzótanács az EKB közölte: a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintjét.

A döntés után emlékeztettek arra, hogy a Kormányzótanács a közelmúltban végzett stratégiai felülvizsgálatában új, szimmetrikus, 2,00 százalékos inflációs célban állapodott meg középtávon. Az EKB irányadó kamatlábai már egy ideje közel tartózkodnak az alsó határhoz, és a középtávú inflációs kilátások még mindig jóval a Kormányzótanács célja alatt találhatók. Ezeket figyelembevéve a Kormányzótanács csütörtökön módosította a kamatlábakra vonatkozó előretekintő útmutatását. Ezt abból a célból tette, hogy hangsúlyozza a tartósan laza monetáris politikai alapállás fenntartása melletti elkötelezettségét,  inflációs céljának teljesítése érdekében.

Szimmetrikus, 2,00 százalékos inflációs célja támogatására és a monetáris politikai stratégiájával összhangban a Kormányzótanács arra számít, hogy az EKB irányadó kamatlábai a jelenlegi vagy alacsonyabb szinteken maradnak egészen addig, ameddig nem tapasztalja, hogy az infláció jóval az előrejelzési időszak vége előtt, valamint az időszak hátralevő részét tekintve tartósan eléri a 2,00 százalékot, és úgy nem ítéli, hogy a trendinflációban realizált elmozdulás megfelelően előrehaladt ahhoz, hogy konzisztens legyen az infláció középtávon 2,00 százalékon levő stabilizálódásával. Ebből következhet egy olyan átmeneti időszak is, amely során az infláció mérsékelten a cél fölött van.

A Kormányzótanács a finanszírozási feltételekre és az inflációs kilátásokra vonatkozó júniusi értékelését megerősítve továbbra is arra számít, hogy a pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP) szerinti vásárlások ebben a negyedévben jelentősen nagyobb ütemben zajlanak, mint az év első hónapjaiban.

A Kormányzótanács az árstabilitási megbízatásának támogatása érdekében megerősítette egyéb intézkedéseit is, nevezetesen az EKB irányadó kamatlábainak szintjét, az eszközvásárlási program (APP) alatti vásárlásait, az újrabefektetési irányelveit és a hosszabb lejáratú refinanszírozási műveleteit.

A nettó vásárlások havi 20 milliárd eurós ütemben folytatódnak. A Kormányzótanács továbbra is arra számít, hogy az eszközvásárlási program alatti havi nettó eszközvásárlások addig lesznek folyamatban, amíg szükséges az irányadó kamatlábak alkalmazkodó hatásának megerősítéséhez, és röviddel az előtt fejeződnek be, hogy ismét elkezdi emelni az EKB irányadó kamatlábait.

A Kormányzótanácsnak emellett az a szándéka, hogy az APP keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést teljes egészében továbbra is újra befekteti hosszabb időszakon keresztül azután, hogy elkezdi az EKB irányadó kamatlábainak emelését, de mindenesetre addig, ameddig szükséges ahhoz, hogy fennmaradjanak a kedvező likviditási feltételek és a meglehetősen laza monetáris politika.

A  Kormányzótanács legalább 2022 márciusának végéig folytatja a pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP) alatti nettó eszközvásárlást 1850 milliárd eurós teljes keretösszeg erejéig, de addig mindenképp, amíg úgy nem ítéli, hogy a koronavírus válságszakasza véget ért.

Mivel a beérkező információk megerősítették a júniusi monetáris politikai ülésen a finanszírozási feltételekre és az inflációs kilátásokra vonatkozó együttes értékelést, a Kormányzótanács továbbra is arra számít, hogy a PEPP alatti vásárlások a folyó negyedévben jelentősen nagyobb ütemben folytatódnak, mint az év első hónapjaiban.

A Kormányzótanács rugalmasan vásárol a piaci helyzetnek megfelelően azzal a szándékkal, hogy megakadályozza a finanszírozási feltételek olyan szigorodását, amely nem konzisztens a pandémia által a prognosztizált inflációs pályára gyakorolt lefelé irányuló hatás kivédésével. Emellett az időben, eszközosztály tekintetében és a joghatóságok között folytatott vásárlások rugalmassága továbbra is támogatja a zökkenőmentes monetáris politikai transzmissziót. Ha sikerül fenntartani a kedvező finanszírozási feltételeket olyan eszközvásárlási tranzakciókkal, amelyek a PEPP nettó vásárlási időhorizontja alatt nem merítik ki a keretet, akkor nem kell a keretösszeget teljes egészében felhasználni. Ugyanígy, a keretösszeg szükség esetén újrakalibrálható, hogy megmaradjanak a kedvező finanszírozási feltételek, amelyekkel könnyebben kivédhető a negatív pandémiás sokk, amely az inflációs pályát éri.

A Kormányzótanács legalább 2023 végéig továbbra is újra befekteti a PEPP alapján vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket.

A Kormányzótanács közleménye hangsúlyozta, hogy továbbra is bőséges likviditást biztosít a refinanszírozási műveletein keresztül. Különösen a célzott, hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek harmadik sorozata (TLTRO-III) marad vonzó finanszírozási forrás a bankok számára, támogatva a bankok vállalati és háztartási hitelezését.

A Kormányzótanács készen áll valamennyi eszközének megfelelő kiigazítására annak érdekében, hogy az infláció középtávon a 2,00 százalékos célján stabilizálódjék – áll a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Hírek

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...