Kezdőlap Gazdaság Az EP elfogadta az EU 2024-es költségvetését
No menu items!

Az EP elfogadta az EU 2024-es költségvetését

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta az Európai Unió 2024-es költségvetését, melynek teljes összege 189,4 milliárd euró kötelezettségvállalás, a kifizetések összege pedig 142,6 milliárd eurót tesz ki – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

A 519 igen szavazattal, 79 ellenszavazat mellett és 30 tartózkodással elfogadott jövő éves uniós költségvetésben az EP-képviselők 666,5 millió euróval megnövelték az ukrajnai háború következményeinek és a globális kihívások kezeléséhez, valamint a fiatalok, köztük a fiatal gazdálkodók támogatásához elengedhetetlen programok és szakpolitikák finanszírozását. Emelték emellett a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő programok finanszírozását, az antiszemitizmus elleni küzdelmet és a zöld átmenetre irányuló erőfeszítések megerősítését szolgáló programok költségvetését is.

A humanitárius segítségnyújtásra szánt összegek között 250 millió euróval növekedtek, 150 millió euróval a szomszédsági, a fejlesztési és nemzetközi együttműködési programok költségvetése, 85 millió euróval a Horizont Európa program, 30 millió euróval a közlekedési infrastruktúra, 60 millió euróval az Erasmus+ program, 20 millió euróval a LIFE program éves finanszírozása. A fiatal mezőgazdasági termelők támogatása 20 millió euróval lett több, 10 millió euróval nőtt az uniós polgári védelmi mechanizmus és 10 millió euróval a katonai mobilitás támogatása.

Az EP-képviselők szerint az Európai Unió Tanácsában várhatóan az év végéig megállapodás születik az EU hosszú távú költségvetésének (MFF) félidős felülvizsgálatáról. Ez várhatóan – mint írták – megnyitja az utat a 2024 elején az Európai Bizottság által javasolt költségvetés-módosítás keretében tervezett jelentős kiegészítő előirányzatokhoz. Célja, hogy középtávú támogatást nyújtson Ukrajnának, növelje a rugalmasságot és a válságkezelési képességeket, megerősítse az EU stratégiai autonómiáját, és fokozza az uniós erőfeszítéseket olyan területeken, mint a migráció és a külpolitika – emlékeztetett az uniós parlament. (Forrás: MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás