Kezdőlap Hírek Az utasbiztonságot és az átláthatóságot növelő módosítások a taxirendeletben
No menu items!

Az utasbiztonságot és az átláthatóságot növelő módosítások a taxirendeletben

Fotó: Mészáros Cecília

Módosította a taxirendeletet szerdán a Fővárosi Közgyűlés, amely az átláthatóságot és az utasbiztonságot növelő szabályozást is elfogadott.

A Karácsony Gergely által jegyzett javaslatot a képviselők 22 igen szavazattal fogadták el, a Fidesz-KDNP képviselőinek tartózkodása mellett.

A rendelet módosításának célja, hogy a személytaxi-szolgáltatás átláthatóbb és biztonságosabb legyen, valamint lehetővé tegyék a hatékonyabban ellenőrizést – írták az elfogadott javaslatban, amely tarifaemelésről nem rendelkezett.

A módosítás értelmében a személytaxi-szolgáltatást végző vállalkozásoknak biztosítaniuk kell, hogy az utasok bankkártyával fizethessenek, és meghatározza azoknak az adatoknak a körét, amelyet kötelezően fel kell tüntetni a bizonylaton és az utas bankszámláján. Ez lehetővé teszi a taxi és a sofőr utólagos azonosítását, növeli az utasbiztonságot, hozzájárul a tranzakciók átláthatóságához és a visszaélések megelőzéséhez – olvasható a javaslatban.

A jogszabályban előírják, hogy a taxiállomás-használati hozzájárulás iránti kérelem benyújtásakor, illetve változás esetén rövid időn belül a vállalkozásnak be kell jelentenie, hogy az adott gépjárművet ki vezeti. Ezek alapján a közlekedésszervező nyilvántartást vezethet arról, hogy mely gépjárművet ki jogosult vezetni.

Azt írták, a taxirendelet 2013-as hatálybalépése óta több mint tíz év telt el, és csaknem hatezer olyan fehér rendszámos, tehát civil gépjármű került ki Budapest utcáira, amely megmaradt sárgának, ezért alkalmas az utasok – elsősorban a külföldiek – megtévesztésére. Ezért a koruk miatt taxiként már nem használható vagy a szolgáltatói körből egyéb ok miatt kikerült autók nem lehetnek a továbbiakban “taxisárgák“.

A szabályozás értelmében a közlekedésszervező időarányos drosztdíjat csak akkor fizet vissza, ha a sárga színt is eltávolították a járműről. Így a csak üzembentartót váltó és a sárga színét éppen ezért megtartó járművek vonatkozásában a közlekedésszervező az arányos drosztdíj visszafizetése alól is mentesülne.

A testület a taxirendeletet érintően számos további kérdésben felkérte a főpolgármestert, hogy éljen felterjesztési jogával. Kérték, hogy kezdeményezze a jogalkotónál például azt, hogy a taxizásra vezessenek be szigorúbb alkalmassági feltételeket, bővítsék a taxik műszaki vizsgáztatásához szükséges vizsgaállomási kapacitásokat, vezessenek be hatékonyabb rendszert a jogosulatlan szolgáltatás szankcionálására, és módosítsák úgy a büntető törvénykönyvet, hogy a taxiszolgáltatást ellenőrző ember közfeladatot ellátó személynek minősüljön.

A vitában Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója felhívta a figyelmet arra: hosszú egyeztetés után készült el a rendeletmódosítás tervezete. Elmondta, a fővárosnak nincs jogi eszköze a taxiszervezetek javaslata szerinti létszámstopra, az ugyanis a vállalkozás szabadságába ütközik, de számos más javaslatot beépítettek, így az átláthatóság javítását szolgálókat is.

Szólt arról is, vannak taxisok, akik az áremelésért küzdenek. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra: 2023-ban volt a legutóbb tarifaemelés, azóta nem állt be olyan változás, amely ezt indokolná-írta az MTI.

Szepesfalvy Anna a szerda reggel kezdődött taxistüntetésre reagálva azt mondta, úgy tűnik, nem sikerült a megfelelő kompromisszumos javaslatot a közgyűlés elé vinni, nem sikerült összehangolni a lakosság és a taxisok érdekeit, ezért nem támogatják az előterjesztést.

Az ülésen megjelent taxisok kifogásolták, hogy őket nem hallgatták meg, és jelezték, “reggel óta áll a város és nem véletlenül“. Karácsony Gergely közölte, a vita során nem érkezett hozzászólási szándék, ezért nem ad szót a taxisoknak, egyben utalt arra, hogy a taxis társadalom sem egységes.

A létszámszabályozást és tarifaemelést követelő taxisok még szerda este, a közgyűlési ülés nyilvános részének befejezése után is a városháza körüli utcákban álltak.

Váczi Norbert, a Fővárosi Taxis Egyesület társelnöke a helyszínen szerda reggel a sajtó képviselőinek elmondta: a szakmai szervezetek csaknem egy éve tárgyalnak a fővárossal. Kérték a taxis tarifáknak a megváltozott gazdasági helyzethez igazítását, azaz tarifaemelést és évenkénti automatikus korrekciót. Kérték továbbá a taxisok számának szabályozását, azaz létszámstopot, és az illegális személyszállítás felszámolását.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás