Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Az üzemanyagok drágulása gyorsította az inflációt
No menu items!

Az üzemanyagok drágulása gyorsította az inflációt

Az üzemanyagok drágulása miatt nem okozott meglepetést a fogyasztói árak emelkedési ütemének júniusi gyorsulása, az adat megegyezik a piaci konszenzussal – nyilatkozták elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt írta, hogy a várakozásoknak megfelelően jelentősen emelkedett az infláció Magyarországon júniusban. A dinamikus gyorsulás mögött egyértelműen az üzemanyagok árának erőteljes emelkedése áll: ami a havi alapú 9,3 százalékos drágulásával “gyakorlatilag önmagában magyarázza a fő inflációs mutató emelkedését“. A drágulás ellenére az üzemanyag még mindig 11,6 százalékkal olcsóbb, mint egy évvel korábban – jegyezte meg.

Kifejtette: a szezonális hatásoknak megfelelően tovább drágultak a zöldségek és gyümölcsök. A tartós fogyasztási cikkek ára eközben már 1,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt, legutoljára 2016 elején volt ilyen magas ezen termékkör inflációja. A szolgáltatások éves árindexe a júniusi újranyitást követően 2,5 százalékra mérséklődött, ami a legalacsonyabb érték 2018 december óta.

Virovácz szerint a következő hónapokban az üzemanyagárak további emelkedése, valamint az újbóli jövedékiadó-emelés és a közterületi parkolás ingyenességének megszűnése miatt az infláció tovább élénkülhet, és őszre átlépheti a 3 százalékos jegybanki célértéket. Ezt követően azonban a magas bázis miatt csökkenésnek indulhat. A jelenlegi adatok alapján 2020 egészében 3,2 százalékos inflációval számolnak, míg jövőre 2,8 százalékos lehet az átlagos áremelkedés üteme.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szintén rámutatott: döntően az üzemanyagárak alakulása miatt emelkedett az infláció júniusban 2,9 százalékosra az előző havi 2,2 százalékról. Az áremelkedés élénkülését a tartós fogyasztási cikkek árának gyorsuló növekedése is támogatta, míg az élelmiszerárak növekedési üteme kissé mérséklődött. Továbbra is erős árnyomásra, illetve a forint gyengülésére utal, hogy a maginfláció 4 százalékos maradt – tette hozzá.

A következő hónapokban az üzemanyagárak növekedése miatt az infláció a 3,5 százalék közelébe emelkedhet, majd a nyár végétől kissé ez alá mérséklődhet. Idén a Takarékbank 3,4 százalékos átlagos inflációra számít a 2019-essel megegyezően.

Suppan Gergely elemzése szerint az inflációt ellentétesen érintik a koronavírus hatásai, így az előrejelzés is tág határok között mozoghat. Egyrészt az importált infláció továbbra is alacsony maradhat. Ezzel szemben a gyengébb forint erősítheti az inflációt, ami egyre erőteljesebben látszik a tartós fogyasztási cikkek esetében. Az üdülési szolgáltatások, lakbérek és más piaci szolgáltatások árnövekedése közben jelentősen lefékeződött. Ellentétesen alakulnak az élelmiszerárak is: a sertés, és általában a húsárak az utóbbi néhány hónapban elkezdtek csökkenni, ami jórészt a koronavírus hatása döntően a vendéglátóipari kereslet visszaesése miatt, ezzel szemben a “katasztrofális gyümölcstermés miatt elszálltak a gyümölcsárak – fejtette ki.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője azt emelte ki, hogy júniusban a jegybanki inflációs cél közelébe emelkedett a pénzromlás éves üteme. Ugyanakkor termékkategóriánként jelentős eltérések adódnak, az élelmiszerek ára továbbra is kiemelkedően nő. Ebben az elemző szerint közrejátszik a kedvezőtlen időjárás az idényáras termékeken keresztül, illetve a vírushelyzet nyomán emelkedő költségek.

Visszafogta az áremelkedést ugyanakkor a tartós fogyasztási cikkek és a ruházkodási cikkek árváltozása, mert ezek kereslete nem érte még el a járvány előtti szintet. A legnagyobb fékező tényező az üzemanyagárak éves csökkenése volt. Hozzátette: emögött pedig a globális kereslet visszaesése miatt lecsökkent világpiaci olajár állt. A következő időszakban az olajárak a kereslet stabilizálódásával emelkedhetnek, így az inflációs nyomás is fokozódhat – írta.

Németh Dávid

A várakozásokkal megegyező a friss adat, az üzemanyagok egy hónap alatt bekövetkező drágulása 0,6 százalékponttal járult hozzá a magasabb inflációhoz – emelte ki Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője, aki szerint 3,1 százalékos éves átlagos inflációra lehet számítani.

Az elemző ugyanakkor hangsúlyozta a kilátások bizonytalanságát, mert például az elmúlt hónapokban korlátozott volt az adatokhoz való hozzáférés a járvány miatt, ez is módosíthatja a pályát. Kérdésnek nevezte a belső kereslet alakulását is.

Az üzemanyagok esetében júliusban újabb drágulás valószínűsíthető a jövedéki adó hónap elején történt emelése miatt. Az élelmiszereknél pedig a termés alakulása lesz a meghatározó a második félévben – tette hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.