Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság BÁV: folytatódik az aranyláz
No menu items!

BÁV: folytatódik az aranyláz

Megduplázódott a befektetési célú aranytömbök forgalma az év első felében, így júniusra az értékesítés meghaladta az egymilliárd forintot – közölte a BÁV Zálog hétfőn.

A közlemény szerint az aranyékszerek népszerűsége is töretlen: az előző évhez képest kétszer annyi ékszert vásároltak a társaságtól.

A magas infláció, a szomszédban dúló háború, a forint árfolyamának gyengülése egyre nagyobb keresletet generál a nemesfém iránt – magyarázták.

Az eddig idén eladott 51 kilogramm aranytömbből a legkisebb, 5 grammos kiszerelésből vásároltak a legtöbbet – jelezték, utalva arra, hogy ez a kisbefektetők érdeklődésének növekedését mutatja. Ez a hozzávetőleg 125 ezer forintos tömb mindig is népszerű volt – tették hozzá.

Az árbevétel tekintetében a legnagyobb, a 100 grammos kiszerelés vezet, a forgalom 45 százalékát ez a 2,3 millió forintba kerülő aranytömb tette ki.

A zálogház tájékoztatott arról, hogy idén több hullámban is vásárolták az aranytömböket: a januári erős forgalom után az szja-visszatérítés hozott élénk keresletet, majd február végén, az ukrán háború kitörését követően, napok alatt kapkodták el a meglévő készleteket.

Az új szállítmányok megérkezéséig a zálogfiókokban az ár-érték arányban kedvezőbb, használt aranyékszerek felvásárlása indult el.

Dandé Imre, a BÁV Zálog igazgatója a közleményben megjegyezte, hogy az ékszereket nem csupán a befektetési célú aranytömb helyett vásárolják, a fiókokban egy új vásárlói réteg is megjelent:

túlnyomó többségben az Y-generációhoz, a 23-34 éves korosztályhoz tartozó fiatalok hosszú távú befektetésként vásárolnak ékszereket.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás