Kezdőlap Gazdaság Befejeződött Magyarország legnagyobb gazdaságfejlesztési programja Afrikában
No menu items!

Befejeződött Magyarország legnagyobb gazdaságfejlesztési programja Afrikában

Magyarország lezárta valaha volt legnagyobb afrikai gazdaságfejlesztési programját Ugandában, ennek részeként az ország pénzügyi szektorának védelmét is megerősítették a kibertámadásokkal szemben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kampalában.

A tárcavezető a másfél milliárd forint kötött segélyhitelből megvalósuló, magyar cég által végrehajtott kiberbiztonsági projekt átadásán hangsúlyozta, hogy mivel Európa biztonsága Afrika biztonságától is erősen függ, ezért Ugandában meghirdették minden idők legjelentősebb afrikai magyar gazdaságfejlesztési programját.

Ennek keretében valósult meg a helyi pénzügyi szektor védelmét szolgáló kiberbiztonsági kapacitások kiépítését célzó projekt is – tájékoztatott.

Szavai szerint ezt a terület gyors digitalizációja tette szükségessé, ezért a kiberbiztonsági kapacitások és a mobilfizetési rendszerek megerősítésére került sor. A szakemberek vészhelyzeti reagáló csoportot állítottak fel, biztonsági műveleti központot alakítottak ki és oktatási bázist is létrehoztak.

Ezek a megoldások erősítik Uganda kibervédelmét, a projekt keretében létrejött rendszerek jelentősen hozzájárulhatnak a potenciális kitettségek csökkentéséhez, ami napjainkban nagyon fontos, ugyanis a kiberbiztonság mára a fizikai biztonság fontos részévé vált.
A miniszter ezután leszögezte, hogy Uganda biztonsága és stabilitása európai, így egyben magyar érdek is. “Különös tekintettel arra, hogy az ország ad otthont a legtöbb menekültnek Afrikában, illetve fontos pillére a regionális biztonságnak és stabilitásnak” – fogalmazott.

Arra figyelmeztetett, hogy Uganda stabilitásának megingása nyomán újabb tömeges migrációs hullám indulhatna meg Európa felé, ami súlyos hatással lenne a kontinens biztonságára.

Valamint azt hangsúlyozta, hogy az illegális migrációs nyomás csökkentése érdekében olyan helyzetet kell teremteni, amely lehetővé teszi a helyiek számára az otthon maradást, a segítséget kell oda vinni, ahol a baj van. “Uganda továbbra is számíthat Magyarország támogatására a stabilitás és biztonság megőrzése terén” – összegzett.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a világ biztonsága egyre komolyabb kihívásokkal szembesül, s ennek része az is, hogy mivel a digitális tér egyre fontosabbá válik, az élet egyre nagyobb része tevődik át ide, a kibertámadások száma és súlyossága is egyre nő.
Ezek a támadások egyre veszélyesebbek, és immár nem csak a magánszemélyek eszközeit, hanem más, a mindennapi életet érintő területeket is céloznak, például munkahelyeket, az elektromos hálózatokat, a közlekedést, a kórházakat, a kormányzati szerveket – mutatott rá.

Az elemzések szerint a kiberbűnözők fő célpontjait a nagyobb haszonnal kecsegtető szektorok jelentik, mint amilyen a pénzügyi és a bankszektor – tette hozzá.
Magyarország az elmúlt években mindent megtett annak érdekében, hogy felvegye a harcot a kiberbűnözőkkel szemben, és hozzájáruljon a nemzetközi erőfeszítésekhez is ezen a téren – mondta.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.