Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Német áfacsökkentés úton. Jön a drágulás?
No menu items!

Német áfacsökkentés úton. Jön a drágulás?

A német áruházláncok szinte teljes egészében továbbadták a július elsején bevezetett áfacsökkentést a vásárlóknak, de elképzelhető, hogy januártól nagyobb mértékben fognak emelkedni az árak – derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.

Az ifo a Rewe áruházlánc online kínálatában szereplő 60 ezer árucikk árának alakulását vizsgálta meg felmérésében, és megállapította, hogy a viszonylag nagy versenynek kitett termékkategóriákban nagyobb mértékben ment át az áfacsökkentés hatása, mint az alacsony konkurenciával bíró kategóriákban.

A korábban vizsgált áfacsökkentésekhez képest, amikor annak hatása jellemzően csak részben és az idő előrehaladtával egyre kevésbé jutott el a vásárlókhoz, a mostani “meglepően hatékonynak” bizonyult a tanulmány szerzői, Clemens Fuest, Florian Neumeier és Daniel Stöhlker szerint.

Olaf Scholz német szövetségi pénzügyminiszter is méltatta az áfacsökkentés hasznosságát. “Az árcsökkentés eljutott a lakossághoz” – mondta. “Az árak érezhetően csökkentek, elsősorban a szupermarketekben, ahol napi szükségleteinket tudjuk kielégíteni.” Ez nemcsak a gazdasági konjunktúrának hasznos, de azokat segíti elsősorban, akiknek kevés pénzből kell gazdálkodniuk – tette hozzá.

Az még kérdéses, hogyan alakulnak majd az árak január elseje után, amikor lejár az áfacsökkentés hatálya. Az ifo tanulmánya szerint fennáll a lehetősége annak, hogy a megelőző csökkenésénél nagyobb mértékben fognak emelkedni.

Legalábbis más országokban korábban bevezetett áfacsökkentésekből leszűrhető tapasztalatok alapján erre lehet következtetni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás