Hirdetés
Kezdőlap Hírek Bérfelzárkózás - Mélyen a zsebébe nyúlt az állam is
No menu items!

Bérfelzárkózás – Mélyen a zsebébe nyúlt az állam is

Magyarországon nőhettek a legnagyobb mértékben a bruttó keresetek az unióban, a magyar állam nyúlt leginkább a zsebébe – írta a Magyar Nemzet az uniós statisztikai hivatal legfrissebb vállalati adatai alapján.

A lap szerint jelentős bérfelzárkózást hajtott végre Magyarország 2018-ban is: az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat munkáltatói bérköltségváltozást bemutató adatsora szerint itt nőhettek legnagyobb mértékben a bruttó keresetek a 28 uniós tagállam közül 2017-hez képest. Romániában ugyan többet fordítottak a cégek a fizetések emelésére, de a magasabb elvonás miatt ebből kevesebb jutott a dolgozóknak.

Közölték, a munkavállalók 11,9 százalékos bérnövekedését Magyarországon úgy tudták végrehajtani a munkaadók, hogy az emelkedés mértékéhez képest ez csak 9,6 százalékos összköltség-növekedéssel járt. Ennek a cégek és a munkavállalók számára is kedvező eredménynek a magyarázata a tavaly januárban végrehajtott, a munkaadókat a bruttó béren felül terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentése. A bruttó bérnövekedés és a munkáltatók ráfordítása több mint négyszerese volt tavaly az uniós átlagnak. A 28 tagállamban átlagosan 2,7 százalékkal nőtt a bruttó kereset és az arra rakódó terhekkel, járulékokkal együtt számolt bértömeg is.

Az adatok szerint a magyar állam nyúlt leginkább a zsebébe: a közszféra teljes, bérekre fordított költsége a költségvetés terhére 11,1 százalékkal volt magasabb, mint 2017-ben, a büdzsé által finanszírozott bruttó kereset pedig 13,3 százalékkal nőtt. A vállalati szféra szereplői ráfordításukat egy év alatt 9 százalékkal növelték, a versenyszféra alkalmazottainak pedig átlagosan 11,3 százalékkal emelkedett a bruttó keresete.

A lap szerint az uniós statisztikai hivatal adatai egyértelműen igazolják, hogy mind a költségvetési szférában, mind a versenyszférában Magyarországon volt a legnagyobb a munkáltatói ráfordításból elért bruttó béremelés. A keresetek felzárkóztatása a járulékcsökkentés miatt az emelkedés mértékéhez képest kisebb terhet jelentett a munkáltatóknak. Azokban a tagállamokban, ahol a járulékok és a munkát terhelő elvonások, kötelezettségek nem változtak jelentősen, a teljes vállalati ráfordítás és a dolgozói bérnövekedés közel azonos mértékű. Csehországban például mindkét mutató 8,5 százalékkal nőtt 2017 és 2018 között.

Várhatóan júliustól újabb két százalékponttal csökken a munkaadói járulék, így hosszú távon maradhat fent a kedvező folyamat, amellyel a munkáltató és a munkavállaló is jól jár – írta a lap. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.