Kezdőlap Gazdaság Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
No menu items!

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb – írja közleményében a Bank360.

Minden rekordot megdöntött az Otthon Start lakáshitel, eközben lassan a földbe állnak a piaci kamatozású lakáshitelek. A Magyar Nemzeti Bank szerda reggel közzétett adatai szerint megdőlt a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege, összesen 257,57 milliárd forintra kötöttek szerződést a magyar háztartások. Ez 128 százalékkal haladta meg az előző havi, és 118 százalékkal a tavaly októberi eredményt. A teljes volumen közel 80 százaléka támogatott lakáshitel volt októberben. Piaci hitelre mindössze 52,32 milliárd forintnyi szerződés született, ami kevesebb, mint a fele a júliusi, 111 milliárd forintos eredménynek – ekkor jelentették be az Otthon Start Programot. Az Otthon Start hitelből a jegybank tájékoztatója szerint októberben 183 milliárd forint fogyott, ami a teljes lakáshitel volumen 71 százaléka.

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke. A kamattámogatott hitel miatt jelentősen emelkedni tudott az egy szerződésre jutó hitelösszeg is, átlagosan 26,6 millió forintot vettek fel az igénylők. A korábbi 18-20 millió forintos átlag részben azért tudott ekkorát emelkedni, mivel ugyanakkora nettó jövedelemmel az Otthon Start lakáshitelből többet lehet felvenni, mint bármelyik piaci kölcsönből.

A személyi kölcsönök továbbra is népszerűek 

A személyi kölcsönök népszerűsége továbbra is töretlen, októberben 99,33 milliárd forintra szerződtek a magyar háztartások. Ez ugyan 7 százalékkal kevesebb, mint szeptemberben, a tavaly októberi eredményt azonban 23 százalékkal meghaladja. Összesen 30 194 darab személyi kölcsön szerződést kötöttek meg a hitelintézetek az igénylőkkel. Az átlagos hitelösszeg 3,29 millió forint volt.

Az akár önerőként is felhasználható babaváró hitel iránt is megnőtt valamelyest a kereslet, októberben annyi fogyott belőle, mint ebben az évben még nem, összesen 22,80 milliárd forint. A fiatalokat célzó munkáshitelből mindössze 9,68 milliárd forintot vettek fel, ami a bevezetés hónapját (január) leszámítva a legalacsonyabb érték 2025-b

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás