Kezdőlap Hírek BÉT-elemzők: Emelkedés, iránykeresés várható
No menu items!

BÉT-elemzők: Emelkedés, iránykeresés várható

Emelkedésre, illetve iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Bosnyák Zsolt
Bosnyák Zsolt

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzőjének kommentárja szerint pozitív hangulat uralkodik a nemzetközi tőzsdéken, így a BUX is emelkedéssel kezdheti a napot.

A szakértő úgy fogalmazott: az OTP “nekifeszülhet” megdönteni történelmi csúcsát, de ahhoz nagyobb forgalomra lenne szüksége, hogy sikeres legyen a próbálkozás. A Mol hétfőn sokat emelkedett, ezzel megerősítette fél éve tartó emelkedő trendjét. A Magyar Telekom megfelelő forgalom esetén megpróbálhat elrugaszkodni a 450 forint körüli szintekről. A Richter szintén folytathatja trendszerű emelkedését.

Kocsis Márió Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Kép. AzÜzlet.hu / Forrás: Bét
Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az ázsiai kereskedést az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti tárgyalások újabb fejleményei mozgatják, alapvetően várakozó állásponton vannak a piacok. A szakértő szerint ezért a nemzetközi hatások miatt a hazai tőzsde nyitásakor iránykeresésre lehet számítani.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,29 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 40 569,47 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt.

A Mol 86 forinttal, 2,78 százalékkal 3180 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,26 százalékkal 11 750 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 452 forintot ért, forgalma 343,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,89 százalékkal 5695 forintra emelkedett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Lépésváltás az e-mobilitásban: akkumulátoros gyorstöltőt telepített a MOON és az MVM Mobiliti

Fotó:Freepik Új szintre lépett az MVM Mobiliti és a Porsche...

Óvatosan a légkondival mert megbetegíthet

A túlzott klímahasználat súlyosabb esetekben arcidegbénulást és tüdőgyulladást is...
Hirdetés

Hírek

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...