Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Erős forgalom és rekordok augusztusban
No menu items!

BÉT – Erős forgalom és rekordok augusztusban

Fotó: BÉT

Augusztusban 45,6 százalékkal nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacának forgalma az előző hónaphoz képest. A BUX index pedig történetében először átlépte az 50 ezer pontot, sőt további erősödéssel az 52 ezer pontot is meghaladta.

A BÉT összesítése szerint a részvénypiac forgalma augusztusban 221,7 milliárd forintot ért el, ami napi 10,6 milliárd forintos átlagforgalmat jelent. Az előző hónapban, júliusban a részvénypiac forgalma 152 milliárd forint, a napi átlagforgalom 6,9 milliárd forint volt.

A BUX augusztus 6-án, több mint három évtizedes története során először zárt 50 000 pont felett, az eddigi legmagasabb napi záróértékét pedig augusztus 18-án érte el 52 289 ponton.

A BÉT részvényindexe végül 51 970 ponton zárta a hónapot, ami 6,9 százalékos növekedés az előző hónaphoz képest.

A vezető részvények közül augusztusban az OTP bizonyult a legerősebbnek, a bankpapír 9,4 százalékos erősödéssel 17 850 forinton zárta a hónapot, és az augusztusi részvénypiaci forgalom 51,2 százalékát adta. A Richter részvények adásvétele az összforgalom 23,5 százalékát, a Molé a 18,1 százalékát tette ki, az előbbi árfolyama 6,7 százalékkal, az utóbbié 0,6 százalékkal emelkedett a hónap során. A három kibocsátó együttes forgalmi aránya 92,8 százalékot tett ki.

A kisebb papírok közül a közleményben kiemelték a Waberer’s teljesítményét, a szállítmányozó társaság részvényének árfolyama augusztusban 33,9 százalékkal nőtt.

A brókercégek forgalmi sorrendjében augusztusban nem történt változás az előző hónaphoz képest, a rangsor élén ismét a Wood áll, amelyet a Concorde és az Erste Bank követ. A Wood&Company 126,2 milliárd forint értékben forgalmazott a  részvénypiacon, az összforgalom 28,4 százalékát adva. A második helyen álló Concorde forgalma 105,7 milliárd forint, piaci részesedése 23,8 százalék volt. A harmadik helyezett Erste Bank 93,4 milliárd forintos forgalmat ért el, ami 21,1 százalékos részesedést jelent.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás