Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Eséssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Eséssel indulhat a kereskedés

Eséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán kiemelte, a nemzetközi befektetői hangulat jelentős romlása miatt a negatív tartományban nyithat a hazai részvénypiac is. Mint mondta, érdemes figyelni a Richter mozgására, amely továbbra is meghatározó támasz közelében mozog. Amennyiben letörné a 8350 forintos árszintet a következő napokban, jelentős tér nyílhat lefelé.

Hozzátette, az OTP árfolyamát megtartotta a 13 800 forintos támasz, azonban ez most veszélybe kerülhet. A Mol árfolyama kedvezően alakult, támasz 2150 forintnál, míg ellenállás 2270 forintnál található. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 405-420 forintos szintek között mozog.

Az Equilor elemzője kitért arra, hogy a piaczárás után teszi közzé negyedéves gyorsjelentését a Magyar Telekom. Az elemzői konszenzus alapján a vállalat árbevétele az első negyedévben 2 százalékkal emelkedhetett éves alapon. Az elemzői várakozás szerint a profitmarzs tovább javulhat – részletezte ki Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,22 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 44 587,59 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.

A Mol 46 forinttal, 2,09 százalékkal 2244 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,36 százalékkal 13 925 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9,0 forinttal, 2,20 százalékkal 418 forintra emelkedett, forgalma 344,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,65 százalékkal 8565 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.
Hirdetés

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás