Kezdőlap Tőzsde BÉT - Mérséklődött a BUX értéke 
No menu items!

BÉT – Mérséklődött a BUX értéke 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,81 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 41 964,35 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Nap közben a BUX és a vezető papírok árfolyama is nagyobb mértékben csökkent, főként a nyugat-európai részvénypiacok csökkenő árainak hatására. A piacokon bizonytalanságot okoztak a Brexit körüli fejlemények mellett, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi konfliktus újabb fejleményei. Az is visszafogta a befektetőket, hogy várják az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai ülésének fejleményeit.

A nap végére azonban a hazai blue chipek többsége korrigálta a nap közbeni gyengélkedést, így a Magyar Telekom, a Mol és az OTP is pluszban tudott zárni. A bankrészvény és az olajpapír is eddigi legmagasabb záróárán fejezte be a szerdai kereskedést, a BUX-ot a Richter húzta le.

A Mol 16 forinttal, 0,48 százalékkal 3366 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,31 százalékkal 12 840 forintra nőtt, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,72 százalékkal 472,50 forintra emelkedett, forgalma 261,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,79 százalékkal 5210 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4196,32 ponton zárt szerdán, ez 89,59 pontos, 2,09 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás