Kezdőlap Tőzsde BÉT - Pozitív nyitásra számítanak az elemzők a tőzsdén

BÉT – Pozitív nyitásra számítanak az elemzők a tőzsdén

Pozitív nyitásra számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén a piaci elemzők. 

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője MTI-nek küldött kommentárja szerint a jó nemzetközi hangulatnak megfelelően a BUX pluszban nyithat.

A vezető részvények közül az OTP árfolyama az elmúlt két nap gyengülését követően pénteken erősödhet. A Mol csütörtökön az 50 napos mozgóátlaga alatt zárt, amit pénteken korrigálhat. A Magyar Telekom tovább folytathatja oldalazását 470 forint körül. A Richter az elmúlt napokban relatív erőt mutatott az egyéb magyar blue-chipekhez képest, így pénteken jó eséllyel áttörheti az 5400 forintnál húzódó ellenállási szintet – tette hozzá.

Kiss Nicholas

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője is pozitív hangulatú kereskedésre számít. A határidős indexek alapján az látszik, hogy az európai piacok pozitív tartományban nyithatnak, ez a magyar tőzsdét is magával ragadhatja.

Példaként említette, hogy az OTP gyengélkedett az elmúlt napokban, a jobb piaci hangulat közepette viszont a nap folyamán erősödhet, emellett Richter is magára talált. A nemzetközi kedvező hangulat miatt a két részvény vezetésével a BUX index is emelkedhet – jegyezte meg.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,71 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 41 413,91 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 18 forinttal, 0,55 százalékkal 3264 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,40 százalékkal 12 500 forintra erősödött, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 468 forintra esett, forgalma 183,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,32 százalékkal 5360 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára vonatkozik

Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára,...

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

10 százalékkal nőtt a befektetési céllal vásárolt lakások eladásának száma

Az idén az első negyedévben mintegy 10 százalékkal több olyan ingatlant adtak el, amelyet befektetési céllal vásároltak a vevők, mint egy évvel korábban

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Hirdetés

Hírek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.

Drágábban utazunk – Drágul a BKK jegyek ára

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól - tudatta a cég közleményben szerdán.

Hol érdemes lekötni a pénzünket?

Feltétel nélkül 5 százalék feletti, egyéb feltételek teljesítésével pedig ennél akár magasabb kamatra is leköthetjük a bankoknál a megtakarításunkat. Az alapkamat nem változott, így az ahhoz kapcsolt betéti kamatok is kitartanak.

Környezetvédelmi minősítést kapott Bécs adatközpontja

Május 25-én a Bécsi Városi Adatközpont (Rechenzentrum der Stadt Wien) elsőként nyerte el az Osztrák Környezetvédelmi Kitűntetést.

Róma a sláger – a nemzetközi repülőtér forgalma 21 százalékkal nőtt egy év alatt

A római nemzetközi repülőtér utasforgalma tavaly 21 százalékkal nőtt, és az idén további növekedés várható - mondta Marco Troncone vezérigazgató.

Később eszünk szamócát, elhúzódik a szabadföldi szüret

Jó szezonban bíztak idén a hazai szamócatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, de eddig „felemásnak” bizonyul a szezon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös piaci körképe szerint a fóliás termesztésből származó szamóca május első hetében jelent meg a piacon, a szabadföldi gyümölcs szedése pedig május 15-20. között kezdődött.

Megkezdődött a Tapolcai- és Káli-medence egyik legfontosabb fejlesztése

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság történetének egyik legnagyobb, legjelentősebb természetvédelmi projektje vette kezdetét a Tapolcai- és a Káli-medencében. Ez a fejlesztés nemcsak a hazai környezetvédelem mérföldköve, hanem az itt élők és a jövő generációk számára is garanciát jelent arra, hogy a Balaton-felvidék egyedülálló természeti kincsei, élőhelyei és biológiai sokfélesége hosszú távon fennmaradjanak.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,